Az őszi vetésűek állapota 2021 tavaszán – a gyökér beindítása

energen

Ha a búza állapotáról beszélünk, akkor elmondható, hogy az idei állományok késnek, és tavasszal intenzív támogatásra lesz szükségük a regenerációhoz. A téli repceállományok lényegesen erősebbek, bár összességében átlagról, a nehezebb, nedves talajokon pedig átlagon aluli helyzetről beszélhetünk.

Az őszi növények terméspotenciálja tehát nemcsak a tavaszi időjárás alakulásától függ, hanem a gyökérképződést támogató gyors és helyesen megválasztott alap- és lombtrágyázástól, valamint a stimulációtól is.

A talajok és a növényzet tápértéke

Minden tavasszal fontos, hogy leltározzunk, megvizsgáljuk az őszi vetéseket, és eldöntsük, hogyan fogunk dolgozni az egyes állományokkal. Ellenkező esetben fontos teendők kerülhetik el a figyelmünket, és több tonna termés észrevétlenül kifolyhat az ujjaink között. Ma már kijelenthető, hogy Csehország és Szlovákia nagy részén is az év végén túlzott volt a csapadékmennyiség. Ezért számolni kell az N, S és Ca mobilis elemek hozzáadásával. Előnyös, ha a nitrogénnel való táplálás stratégiáját kénnel és kalciummal egészítjük ki. A nehezebb talajokon a felesleges víz miatt hiányzik az energia, és a gyökerek nehezen lélegeznek. Tavasszal ismételten adagolhatunk 3–5 kg cukrot vagy melaszt. Cukorral kombinálva a foszfor utánpótlása lombtrágya formájában döntő fontosságú lesz. Majd megismételhetjük a foszfor adagolását 1–1,5 kg adagban. Ez a tápanyag, még akkor is, ha a talajban bőven megtalálható, a tavaszi gyors növekedés egyik fontos tényezője lesz. A növények ezt ugyanis a gyökéren keresztül veszik fel, ha a talaj hőmérséklete 10 °C fölé emelkedik.

Növényi gyökerek levegőhiányban

Azon állományoknál, amelyek ebben az évben közepesen nehéz vagy nehéz talajon helyezkednek el, és ahol felesleges vízmennyiség van, azoknál a gyökérzet belső szerkezete nagyon eltérően épül fel. Mivel itt hiányzik a levegő, és felesleges a víz a talajban, kénytelenek a parenchymás szövetekben a sejtek között nagy teret létrehozni, amelyekben a légzéshez szükséges levegőt tárolják. Ezen felül egy ilyen légzési mód számukra nagyon energiaigényes. A nehéz légzés is az oka az energiatartalékok jelentős kimerülésének, és ezért fontos a cukrok és foszfor alkalmazásának, amely szinergikusan támogatja a növényi energiát.

Mit fontos tudatosítani a gyökereknél 2021 tavaszán?

Először is azt, hogy a nedves talajokon a gyökérzet gyenge, ezért támogatni kell a növekedést. Különösen, mivel ez a magas hozam elérésének egyik fő előfeltétele.

Másodsorban – és ez rejtett veszélyt jelent az olyan állományban, ahol a talajban felesleges a víz – mivel nagy sejtközi tereket alakított ki, a későbbiekben is számol ezzel a felesleges vízzel. Ezek a gyökerek nem alkalmasak arra, hogy a tavaszi aszály idején a talajból származó vizet hatékonyan felvegyék. Száraz körülmények közt ezek a gyökerek mintha nem is lennének. Ez csak optika. Ezért tavasszal intenzív eljárást kell választani egy teljesen új gyökérzet létrehozásához. Az ENERGEN FULHUM PLUS-ot 0,25 l/ha ismételt adagokban javasoljuk alkalmazni.

A „normális” gyökérszerkezet a bal oldalon – víz hiányában is jól működik. Jobb oldalon a vizes földterületről származó gyökér levegős sejtközi terekkel – nem tud vizet felvenni szárazságban.

 

Őszi káposztarepce

A különösen veszélyeztetett növényzet az, amely az ősz elején a felesleges nedvességtől szenved. A legrosszabb a helyzet a közepes és nehéz talajoknál van, ahol a repce gyökerei a levegőhiánytól és vízfeleslegtől szenvedtek. Az alapvető tápanyag-utánpótlás szempontjából a karbamidot javasoljuk a tavaszi regenerációhoz. Csakis akkor, amikor a növekedés megindul, javasoljuk a gyors nitrát-nitrogén adagolását. A repcének a vegetáció kezdetén (a talaj tápanyagtartalma szerint) 20–40 kg/ha kénre is szüksége van. És ne feledkezzünk meg a kalciumról sem. Az alapvető tavaszi nitrogén-utánpótlást, ha a vegetáció nyitása lehetővé teszi számunkra, március végéig előnyös elvégezni, különösen ott, ahol nincs túlzott nedvesség.

Példa a tápanyag utánpótlására:

Az első lehetséges időpontban: 100 kg karbamid trágyázásával, lehet ez karbamid kénnel is a Yarától.

Az aktív vegetáció kezdete: például 300 kg DASA, és az 1. alkalmazást követő 21 napon belül, legkésőbb március végéig, a nitrogén teljes adagját 80%-ra feltölteni. (A nitrogén 20%-át virágzás után a repce szerves tápanyagból, akár mineralizáció útján nyeri. A jövőben ajánlatos lesz trágyázni könnyű és szerves trágyában szegény talajokon.)

 

A gyökéren kívüli táplálás és stimuláció szempontjából 40 növény/m2 feletti állományokhoz ajánljuk, akár egyszer a növekedés kezdetén 0,5 l/ha adagban az ENERGEN FULHUM PLUS készítményt, akár osztott adagokban 7–14 nap után 2x0,25 l/ha az ENERGEN FULHUM PLUS bevetését. Az ENERGEN AKTIVÁTOR PLUS-t 40 növény/m2 alatti, vagy nagyobb egyedkiesésű állományokhoz ajánljuk, amely támogatja a repce mellékhajtásainak kialakulását is. Gyökéren kívüli tápláláshoz a cukor vagy a melasz ismételt alkalmazását javasoljuk. Továbbá a fenti okok miatt a foszfort, amely akár 10% karbamidoldattal is kiegészíthető. A levélrózsa túlnövekedésének idején a bór jelentősége növekszik, 0,5–1 l/ha adagban alkalmazzuk, valamint a mangán, a réz és a cink utánpótlását körülbelül 0,3–0,5 l/ha adagban. Ezek a levélre felvitt mikroelemek akár 40%-kal is növelhetik az N, P, K, S bevitelét (Ing. Karel Říha kísérletei.)

Őszi búza

Az alap-tápanyagutánpótlás iránya, illetve felhasználása szempontjából a gabonaállományok közel állnak a fent leírt repce tápanyagellátásához. Az alapvető különbség a kén elhelyezésén van. Míg a repcének a vegetáció legelején van rá szüksége, amikor befolyásolja a növény virágainak számát, a gabonaféléknél a szárba indulás felétől kell rendelkezésre állnia a kénnek, amikor az nemcsak a kalász fejlődését, a növény nitrogénnel folytatott munkáját, hanem különösen a gabona minőségi paramétereit befolyásolja.

Példa a tápanyag utánpótlására:

Minden állományhoz 100 kg/ha közönséges karbamidot ajánlunk az első adagban.

Aktív vegetáció kezdete: gyenge állományokba például 150–250 kg/ha hidroszulfán vagy LAS, és az első rövidítés után 100–150 kg LAD vagy LAV.

Az aktív vegetáció kezdete: erős állományokba (amit nem akarunk tovább besűríteni) – a mellékhajtások képződésekor például 100–150 kg/ha hidroszulfán vagy LAS, és az első rövidítés után 150–250 kg LAD vagy LAV. 20% nitrogént pedig tartalékként hagyunk a minőségi paraméterek javításához.

 

A gyökéren kívüli táplálás és stimuláció szempontjából az ajánlás hasonló a repcéhez, azzal a különbséggel, hogy a regenerációhoz az ENERGEN termékek közül az ENERGEN FULHUM PLUS-t javasoljuk. Egyébként a FULHUM adagjai és a gyökéren kívüli táplálásra vonatkozó ajánlások megegyeznek a repcébe való ajánlással. A mellékhajtások képződésénél 15%-ra növelhetjük a karbamid koncentrációját. A folyékony karbamidnak fiziológiai dimenziója is van, mert ez indukálja a levelekben a citokininek termelését, ezáltal ideiglenesen helyettesíti a gyenge gyökerek munkáját, és közvetlenül támogatja a mellékhajtások képződését.

Összegezve elmondható, hogy végeredményben a gyenge, visszafogott és késleltetett téli gabonaállományok és repce esetében a vegetáció kezdetén döntünk a hozamszint alakulásáról. A legfőbb cél a dús gyökérrendszer, valamint az erős és jól táplált állományok gyors létrehozása lesz. Azok, akik haboznak, ebben az évben több tonna hozamot veszíthetnek.

Ing. Kamil Kraus, Ing. Petr Král, Ing. Jaroslav Mach

Bővebb info: 

Ing. Róbert Vitáriuš

0908 705 573

[email protected]

www.energen.info

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?