Allergiát okozó veszélyes gyomnövények

A parlagfű világháborús „ajándék”, kontinensünkre az I. világháború alatt került át Észak-Amerikából. A 20-as években a dél-somogyi részeken már megtalálható volt a nagy uradalmakban, onnan az áruszállítási útvonalak mentén terjedt el. Csak kevés időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszokja az éghajlatot. Amikor a klíma elfogadhatóvá vált számára, a továbbiakban semmi sem tudta útját állni. Bár talajban az enyhén savanyú homokos vályogot kedveli leginkább, más területen is jól megél.

Igénytelenségére jellemző leggyakoribb felszaporodási helye az elhanyagolt parlagterületek és a nagyberuházások, ipartelepek, utak, lakótelepek stb. megbolygatott talajú területei. A hatalmas talajrendezési munkák során a termőtalaj eltűnik, a felszínre a nyers talaj kerül, amin évekig egyedül a parlagfű tenyészik, hatalmas magprodukciós képességével a következő 30-40 évre megteremtve a fajfenntartás lehetőségét. Az elhagyott, nem művelt kultúrtalajokon is uralkodni képes, ha a megelőző években lehetővé tették számára, hogy magtermését megérlelje és elszórja.

A parlagfű jelentős térhódításának főbb okai a következők: gondozatlanul hagyott, visszavadult területek gyarapodása; gyommaggal fertőzött, nem minősített vetőmag használata; szántóföldi területeken az eredményes kémiai gyomirtási technológiák elhanyagolása és gyomirtási szakismeret hiánya; a gyomnövény alkalmazkodóképességének megváltozása; az egyes gyomirtó szerekkel szembeni ellenálló képesség kialakulása; a természetes ellenségek hiánya; a faj hidegtűrő képességének növekedése; a nem megfelelő tarlókezelés; a talajjal szembeni igénytelenség és a jó szárazságtűrés.

Hogyan ismerhetjük fel?

A parlagfű magassága nagyon változatos attól függően, hogy a körülmények mennyire kedveznek számára. A kifejlett növény magassága zárt és magas növénykultúrában (kukorica, napraforgó) a 150 cm-t is meghaladhatja. Központi, egyenes szár adja a tartó vázát, amelyből az oldalhajtások sűrűn ágaznak el. A talajhoz közeli néhány cm-en 2-3 elágazása is van, és az ezekből kinövő oldalhajtások teszik eredménytelenné a szakszerűtlenül végzett kaszálással történő védekezést ellene. Az eredményes védekezéshez fontos felismerni a növényt már a szikleveles állapotától, ám a 6 leveles állapota az a határ, ameddig a gyomirtó szeres védekezés még hatékony lehet.

A növény levelei jellegzetesen szeldelt formájúak, színük sötétzöld, fonákuk szürkészöld. Mind a színén, mind a fonákján sűrűn szőrözöttek, a fonákon található szőrzet hosszabb a színen levőknél. A növényen a porzós és a termős virágok külön helyezkednek el. A porzós virágok a legfelső hajtások végén, a termős virágok közvetlenül a porzósok alatti legközelebbi levél hónaljában találhatók.

Még ma is sokan parlagfűre gondolnak, és vadkenderről beszélnek, vagy a parlagfüvet gyakorta öszszetévesztik a fekete vagy fehér ürömmel. A vadkender a termesztett rostkender (Cannabis sativa) elvadult változata. Tehát nem külön faj, hanem ugyanannak a növényfajnak a vad alakja. A parlagfűre nem is hasonlít, a kenderfélék családjába (Cannabinaceae) tartozik, míg a parlagfű fészkesvirágzatú (Compositae).

A parlagfű életmódja

A parlagfű magról kelő kétszikű növény, magtermésének beérlelése után elpusztul. Térségünkben március végén megindul a kelése, áprilisban tömegesen megjelenik. A magvak csírázása akkor indul meg, amikor a talaj eléri a 10-20 C fokos hőmérsékletet. Szereti a fényt, ennek hatására gyorsabb a csírázása és a kelése, de akár teljes sötétségben is csírázik. A növények túlnyomó többsége a felső 2,5-3 cm-es talajrétegből kel ki, de a nyári hónapokban nem ritka a 6-7 cm-es mélységből kijövő sem. A mélyebb rétegekbe lekerült, leszántott magok a talajtakaró védelmében akár 30-40 évig is csíraképesek maradnak, és ha egy újabb talajmozgatás a felszín közelébe hozza őket, akkor a friss termésekkel azonos eréllyel csírázhatnak.

A növények legintenzívebb növekedési időszaka júliusban van, ekkor a növény energiáját a kezdődő virágzásra használja már. A porzós virágok általában július 10-e körül megjelennek, mintegy 1-1,5 héttel megelőzve a termős virágokat. Ritka állományban inkább a termős, sűrűben a porzós virágok dominálnak. A termős virágok beporzását a szél végzi. A virágpor szóródásának zöme július végén és augusztusban történik, majd ezt követően kisebb mennyiségben egészen a fagyok beálltáig állandóan tart. A virágpor szél útján akár 100 km-es távolságokra is képes tömegesen eljutni. A termés érése október közepe táján kezdődik. Egy közepes növény átlagban 3000-4000 db csíraképes magot érlel, ám mértek már 60 ezer darabos termésszámot is egyetlen tövön.

Irtási lehetőségek

A parlagfüvet folyamatosan és a körülményekhez képest minden alkalmas eszközzel irtani kell. A folyamatosság lényege, hogy nem szabad megtűrni a virágzás kezdetét. Ez előtt kell elpusztítani, hogy ne szórhasson virágport és főként ne érlelhessen termést. A fiatal növényeket a tömeges megjelenésük után, ahol lehet, minél előbb tanácsos megsarabolni, a talajszinten a gyökérnyaki részt elvágva elpusztítani. Ez a legbiztosabb módszer, mivel a növények nem tudnak újrahajtani. Idősebb, és kapálásra nem alkalmas területen a még el nem fásodott szárú növények ellen már a kaszához kell folyamodni, bár a kasza rendszerint elhagyja az igen alacsonyan elágazó első oldalhajtásokat, amelyek szinte a földön fekszenek. A rosszul elvégzett kaszálás nyomán nem egyszer előfordul, hogy egy a növény fő szár helyett 3-4-et nevel, bepótolva virágporban és termésben a lemaradást.

Sokat népszerűsített módszer a parlagfű kézi kigyomlálása. Nem tanácsos ezt akciókban iskolásokkal végeztetni, ráadásul a virágzás megindulása után, mert ezzel a gyermekeket nagy veszélynek teszszük ki. Hiszen a nagy tömegű pollennel való érintkezés akár ki is válthatja az esetleg addig rejtett túlérzékenységüket.

Művelt területeken is alkalmazható a mechanikus gyomirtás. A termény betakarítása utáni tarlóműveléssel csökkenthető a talajban lévő magkészlet és megakadályozható az újabbak beérlelése.

Ahogy a parlagfű terjedt, fertőzöttsége erősödött, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a probléma – gyomirtók alkalmazása nélkül – nem oldható meg. Vegyszeres kezelést csak ott szabad alkalmazni, ahol az embereket és főként gyerekeket semmilyen módon nem veszélyeztetünk (pl. játszóterek, homokozók, stb. közelében a kezelés tilos). A lehetséges veszélyeknek kitett területet a permetlé beszáradásáig őrizni kell. A kezeléseket a parlagfű minél fiatalabb állapotában kívánatos elvégezni, amikor a gyomnövények zöme már kikelt, és már elegendő levélfelületük van a szerek felvételéhez. A védekezéseket legkésőbb a parlagfű 10 cm-es állapotáig kell elvégezni. Ott, ahol vegyszerre érzékeny haszon- illetve dísznövények körül kell a parlagfűtől megszabadulni, a gyomirtást ajánlatos megfelelő képzettségű szakemberekre bízni.