A teleszkópos rakodók sem fogytak

rakodógép

A traktorok és a kombájnok mellett rosszul teljesítettek tavaly az eladásban a teleszkópos rakodók is. Tavaly ugyanis a rendőrségen mindössze 158 teleszkópos rakodógépet regisztráltak.

Ez 27,5 százalékos visszaesést jelent, hiszen tavalyelőtt még 218 ilyen gépet jelentettek be a hivatalos szerveknél. Tehát 60 géppel kevesebb talált gazdára tavaly, mint 2019-ben. A tavalyi rossz számok így az elmúlt öt év mélypontjára jutottak, öt éve vezeti ugyanis az AGRION a teleszkópos rakodógépek eladási statisztikáját.

A legtöbb rakodógépet a francia MANITOU értékesítette, a piaci részesedés majd 40 százalékát tudhatja magáénak 62 eladott gépével. Immár hagyományosnak mondható, hogy a második helyet az eladásban a JCB foglalja el, ők 37 rakodógépet érékesítettek, így 23 % piaci részesedést tudhatnak magukénak. A DIECI 19 gépet adott el, és harmadik lett a sorban. Így 12 százalékos piaci részesedését 3 százalékkal javította 2016–2017-hez viszonyítva.

Az összesen 6,3 százalékos piaci részesedéssel negyedik helyen végzett a MERLO és a NEW HOLLAND, ez utóbbi egyébként majdnem megháromszorozta az előző évi mutatóit. Ötödik lett a CASE IH 3 százalékos részesedéssel és öt eladott teleszkópos rakodógépével. Az összes többi márka mindössze 3, vagy 2 gépet tudott értékesíteni. Szlovákiában összességében 12 márkát jelentettek be, amely azonos a 2018-as számadatokkal.

-r-

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?