A sikeres kertészkedés titka

A hajtatásban különös figyelmet kell szentelni a növények alapvető tápanyagigényeinek pótlására, az ott lejátszódó kémia és fizikai folyamatok tükrében. A tápanyag pótlásával a termelő képes a termésátlagokat megtöbbszörözni (például a paradicsom esetében 20 kg helyett akár 50 kilót is betakaríthat négyzetméterenként, uborkából 35 kg helyett 100 kilót, paprikából pedig 15 kg helyett 30 kilót), viszont a helytelen adagolással tetemes károkat is okozhat.

Az intenzív zöldséghajtatásban a talaj kémhatása döntően meghatározza a tápelemek felvehetőségét. Az a cél, hogy a növénynek mindig készen, könynyen felvehető formában álljon rendelkezésére a szükséges tápanyag. A optimális kémhatásnak a 6–7 pH-értéket tartjuk, e felett lúgos, ez alatt savas a talaj kémhatása. Ha a talaj eléri vagy meghaladja a 7,5 pH-értéket, a növények hajlamosabbak a megbetegedésre, nehezebben veszik fel a földből a tápanyagot. A túl magas lúgos pH-értéket ültetés előtt savanyító jellegű műtrágyák, illetve ásványi savak, pl. salétromsav, foszforsav esetleg gipsz talajba történő adagolásával csökkenthetjük. A kötöttebb talajokon gyakori a magasabb lúgos pH-érték. A laza talajokon valamivel jobb a helyzet. A talajjavítás előtt azonban mindig ajánlatos kikérni a szakember vagy szaklaboratórium véleményét, ugyanis a tenyészidő alatt a lúgos pH-értéket már nagyon nehéz leszorítani.

A talajok vezetőképessége szintén meghatározó tényező, fokozottan érvényes ez az intenzív zöldséghajtatásban. Az ún. elektromos konduktivitás (EC:mS/cm) a talaj összes sótartalmára utal, és egyszerűen mérhető, például zsebben hordozható EC-mérővel. Mivel a növények nem viselik el károsodás vagy terméskiesés nélkül a magas sótartalmat, ezért fontos ezt az értéket folyamatosan, az egész tenyészidő alatt ellenőrizni. A kertészek többsége ezt meg is teszi. A zöldségfajok eltérő sótűrő képességgel rendelkeznek. Legkevésbé tűri a sókat az uborka, a paprika is érzékeny, ellenben a paradicsom már viszonylag sótűrőnek minősül.

A tápoldat megengedhető sótartalma meghatározott, ezt túllépni nem szabad. Sőt, az értékek az adott fejlődési fázisban, adott hőmérsékleten, napfényenergiánál különbözőek lehetnek. (Az EC-érték a tápoldatra vonatkozik, tehát figyelembe kell venni az öntözővíz EC-jét is! Következésképpen nagyon megnehezíti a megfelelő összetételű tápoldat összeállítását, adagolását, ha az öntözővíz EC-je magas.)

Előfordulhat, hogy tenyészidő alatt túl alacsony EC-értéket mérünk. Ez általános a tápanyaghiányra utal, amit sürgősen orvosolni kell. Ha magas az EC-érték, akkor valamelyik tápanyagot helytelenül adagoljuk. A túl magas EC különösen veszélyes az uborkában, mivel a legkevésbé sótűrő. Amennyiben a magas EC-nek a rossz minőségű öntözővíz az oka, akkor gyakorlatilag lehetetlen a korrekció, ebben az esetben ajánlatos új vízforrás után nézni. Laza talajokon gyakoribb az alacsony sótartalom, de hibás trágyázási gyakorlat esetén a laza homoktalajon sokkal hamarabb kialakulhat a ta-lajoldat magas sótartalma. Ezen már nehéz javítani.

A tápanyaggal jól ellátott növények fejlettek, ellenállóbbak a megbetegedésekkel és a kártevőkkel szemben egyaránt, azok károsítását könnyebben elviselik, kiheverik. A járások többségében már vannak olyan szaklaboratóriumok, ahol ezt a vizsgálatot el tudják végezni. Még időben van, érdemes a hajtatás megkezdése előtt kivizsgáltatni a termőföldet és az öntözővizet.

A szerző növényvédelmi szaktanácsadó