A mezőgazdaság versenyhelyzete 30 évvel a rendszerváltás után

A 229/1991 számú törvény, majd a hozzá kapcsolódó több, a föld tulajdonjogát és földterületre átszámított kárpótlást rendező jogszabály kidolgozása a rendszerváltás utáni helyzetből indult ki. Akkor még mindig a „Földreform” néven ismert politikai folyamat és az ezt véglegesítő „elkobzási törvény” határozta meg, amelyet 1919. április 16-án hagyott jóvá az akkori csehszlovák törvényhozás. Ennek a lényege a mezőgazdasági terület 150 ha vagy más jellegű terület 250 ha területre való felső behatárolása. A jogszabály végrehajtása azonban a gyakorlatban soha nem fejeződött be (részleteket pl. a www.c3.hu/~klio/klio993/KLI93107.html linken, érdemes elolvasni). Persze ezt még bonyolították a II. világháború alatti és az utána létrejött jogalkotások (pl. „Beneš-dekrétumok”).

Mindezen folyamatok lényege, hogy az 1991-es föld tulajdonjog visszaállítása csupán a kisebb területek tulajdonosait érintette. A földtulajdoni jog rendezését érintő törvények viszont egyben eltörölték a föld tulajdonjogi terület felső határát, aminek következtében a rendszerválltás utáni 30 éven belül egy új nagybirtokosi rendszer alakulhatott ki, amihez képest az első világháború előtti nagybirtokok többsége kisgazdaságnak tekinthető.

A rendszerváltás utáni első két év törvényei közül a csehszlovák, benne a szlovák költségvetési törvényeknek volt maradandó negatív hatása a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésére. Az első két év költségvetéseiben, az 1990-es állapothoz mérten megközelítőleg kétharmaddal csökkent a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazat pénzbeli támogatása. Mindezeknek a kizárólag politikai, koncepció és hatástanulmányok nélküli döntéseknek a hatására hamarosan szétesett Szlovákia élelmiszeripara, vele együtt természetesen mezőgazdasági termelése is. Az agrárágazat támogatásának az ilyen arányú csökkentése Szlovákia mezőgazdaságát Európa legkevésbé támogatott ágazatává tette.

1992 nyarán az új törvényhozásban mutatkozott némi szakmai javulás. A rendszerváltás után először készült Szlovákiában egy valóban elfogadható elemzés, illetve koncepció, amire lehetett volna építeni a költségvetést. Viszont a támogatások visszaállítására már nem akadt pénz a közben eléggé „lesoványodott” államkasszában. Elindult viszont az állami tulajdonban lévő, köztük a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok privatizálása, szintén az 1992-ben jóváhagyott privatizációs törvény alapján. Ennek az ismert privatizációnak a következménye végképp leépítette a szlovák agrárágazat versenyképességét. A privatizációra szánt állami vállalatok egyik szabálya volt, hogy a Szlovák Földalap által kezelt állami és ismeretlen tulajdonú földek bérbeadásánál előnyben részesítik azokat a „befektetőket”, akik fenntartják az állattenyésztési ágazatot. Ezt a 90-es évek folyamán a hazai (a legtöbb esetben hozzá nem értő, ám az adott politikai garnitúrához közelálló) „befektetők” vállalták, azonban a versenyképesség hiánya miatt, de a legtöbb esetben az előre kitervelt szándékuk eredményeként az elsők között az állattenyésztést számolták fel, a legtöbb esetben pedig csődeljárások indultak el a fizetésképtelenné vált cégek ellen. Az ezredforduló első éveiben fokozott érdeklődést tanúsítottak a külföldi befektetőt az elhagyott mezőgazdasági telepek és a hozzájuk tartozó szántóföldek iránt. A leépített telepekből akadt éppen elég, ami viszont a hazai befektetők közül már csak keveseket érdekelt. Először elsősorban a dán, majd a holland befektetők érdeklődtek a vagyonfelszámolók által kínált, immár tönkrement magántulajdonú cégek megvásárlására. A külföldi befektetők Szlovákiában bejegyzett cégeket allapítottak és a legtöbb hazai vállalkozással ellentétben nem leépítették, hanem fejlesztették az állattenyésztést. Például a sokat szidott dán befektetők elsősorban a sertéstenyésztésben jelentettek nagy konkurenciát a helyi vállalkozásoknak. Jelenleg a szlovákiai sertéstenyésztésben, fegyelmezett szakmai hozzáállásukkal, nagyüzemi formájú intenzív tenyészeteikkel szinte behozhatatlan versenyelőnnyel rendelkeznek. Persze a dánok mellett azóta több külföldi vállalkozó is fektetett be a 90-es években tönkrement vállalatok maradványaiba, fokozatosan fejlesztve azokat. Jöttek a csehek, a magyarok, a macedónok, a kínaiak, az olaszok stb., köztük akadt jó néhány kalandor is.

A külföldi beruházók betelepedéséért sokan a századforduló első éveiben hivatalban lévő ágazati minisztereket teszik felelőssé, mintha átaludták volna a 90-es évek leépítő jellegű agrárpolitikáját, a nagy állami vállalatok törvényes privatizációval leplezett kifosztását, az enyészet sorsára hagyva azokat. Az ilyen kritika talán helyénvaló lenne, ha az akkori miniszterek az állami vállalatokat árusították volna ki. Csakhogy akkor ezek a prédára jutott cégek már a privát szférában voltak, abban pedig a minisztereknek csak a törvényekben megadott hatásköreik vannak.

Aki csak egy kicsit is belelát a nyitott globális piacgazdaság lényegébe, az tudhatja, hogy a külföldi tőke beáramlása ellen állami hivatalnokokra hibásként mutogatni kocsmai beszéd. Harminc évvel a rendszerváltás után Szlovákiában ugyan lényeges létszámfölényben vannak a kis mezőgazdasági vállalkozások, azonban kialakult egy létszámban kisebb, ám az országos mezőgazdasági terület használatának szempontjából domináns nagyvállalati szféra. Ez a jelenlegi versenyhelyzet, ami precedensértékű a 2004 után kialakult EU egységes piaci területén. Versenyben állnak egymással Szlovákiában a nagyvállalkozások egymás közt, a kicsik a nagyokkal, versenyben vagyunk az EU keretein belül, az EU pedig versenyez a világpiacon. Ma már minden mezőgazdasági vállalkozás tapasztalhatta, hogy ha versenyképességről beszélünk, akkor a globális piacgazdaságban alakuló piaci árak szerint kell igazodnunk, ami egyben azt jelenti, hogy alapjában véve a földkerekség mezőgazdászaival állunk versenyben, persze elsősorban a fejlett országokéval. A jövőt illetően nagyon sok fontos nyitott kérdés marad a jelenleg kialakult vállalkozási formák számára. A versenyképesség kérdésével érdemes foglalkozni a vállalkozások berkein belül is, akár kis, egyéni vállalkozásról, akár nagyvállalatról van szó. De ez már következő téma lenne.

Varjú János, a Varjú Konzulting tanácsadói iroda tulajdonosa