A jövő a továbblépésben rejlik…

biolife

Idén a galántai Biolife mezőgazdasági gépforgalmazó vállalat 30 éves fennállását ünnepli. A cégnél történtek személyi változások, új munkatársakkal gazdagodott a cég, nemrégiben pedig új ügyvezetője lett a társaságnak Czirák Péter személyében. Őt kérdeztük terveiről, illetve a várható változásokról.

Milyen víziókkal vette át a Biolife társaság vezetését?

A cég 30 éves fennállása idején nagyon jó hírnevet szerzet a mezőgazdasági gépek eladásában nemcsak Szlovákiában, hanem külföldön is. Priortásom, hogy a cég ezen jó hírét tovább erősítsem, és a Biolife megőrizze az ügyfelek és üzleti partnerek bizalmát, és ha lehet, ezt még szorosabbra fűzze. Vízióim a jelenre és jövőre vonatkozóan világosak: állni a kihívásokat, és a cég ügyeit előre vinni.

 

Tekintsünk vissza egy kicsit az elmúlt harminc évre. Honnan indult a cég?

A Biolife 1993-ban alakult, melynek fő gondolata az volt, hogy átfogó szolgáltatást nyújtson a mezőgazdasági technológia területén a gazdáknak. Mint minden kezdet, ez is nehéz volt. Szerény körülmények között, bérelt helyiségekben indultunk. Ma saját telephelyünkön működünk. Sikeresen teljesítettük a piaci elvárásokat – ez volt sikerünk kulcsa. Ma fő célunk, hogy megfeleljünk a vásárlói elvárásoknak, új termékeket kínáljunk és egyúttal stabil és erős piaci pozíciót tartsunk fenn. 2006 óta vagyok aktív tagja a társaságnak. 2013 óta vagyok a cég élén, mint kereskedelmi igazgató. 2022-től pedig cégigazgatói posztot töltök be. Teljesen elkötelezettje vagyok a cégnek.

 

Milyen változásokat szeretne eszközölni, illetve melyek azok a cég előnyei, amelyeket még tovább szeretne erősíteni?

Hektikus világban élünk, és a változások, amelyeket kénytelenek vagyunk meglépni, épp ennek tudhatók be. Cégünknek az évek folyamán befutott, kidolgozott rendszere van, amelyet fokozatosan igyekszünk még jobbá tenni, és a piac igényeihez igazítani. Azok a változások, amelyeket a legutóbb eszközöltünk, a vezetőség struktúráját érintette, illetve a kereskedelmi részleg vezetését. Büszkén mondhatom el, hogy a 2023-as évet az alkalmazottak teljes kapacitásával kezdtük, és minden részlegnek van felelős vezetője.

A cég egyik erős oldala, hogy képes megtartani az ügyfelek bizalmát. Az ügyfelek többsége együttműködik velünk már hosszú évek óta, és nagyon örülök annak, hogy szívesen visszatérnek hozzánk.

 

A portfólióban lesz valamilyen változás?

Folyamatosan újítjuk portfóliónkat. Jelenleg azon dolgozunk, hogy néhány márkát kivegyünk a kínálatból, és azokra a márkákra összpontosítsunk, amelyeknek kizárólagos importőrei vagyunk, mert ezek esetében komplex szolgáltatást tudunk biztosítani. Ilyen például a Dammann önjáró és vontatott permetezők, továbbá a Mzuri vetőgépek Striptill technológiával, Umega pótkocsik, Meprozet tartálykocsik, Capello kukoricaadapterek, Lemken talajmegmunkáló gépek és vetőgépek, Claas használt gabonakombájnok és John Deere használt és bemutató traktorok.

 

Hogyan ünneplik majd meg a cég megalakulásának 30 éves évfordulóját?

A cégalapítás 30. évfordulója alkalmából nyílt napokat szervezünk, amelyekre meghívjuk vásárlóinkat, valamint az általunk forgalmazott márkák gyártóinak képviselőit és üzleti partnereinket. A kétnapos kiállításra hazai környezetben kerül sor április végén. Minden látogatót szeretettel várunk.

 

Egy gépforgalmazó vállalatnál nemcsak az eladás, a szerviz is fontos. Mennyi időt szánnak a szakembereik továbbképzésére?

Az év elején, a szezon kezdete előtt képzéseket, tematikus tanfolyamokat szervezünk külön az értékelési részleg, tehát kifejezetten az eladók, és külön a szerviztechnikusok számára. Ezeknek a képzéseknek, tanfolyamoknak a feladata az egyes részlegek alkalmazottainak továbbfejlesztése, hogy mindenki szakszerűen tudjon teljesíteni a pozíciójában, és ezáltal képesek legyenek egy profi cég képét tükrözni a kliensek felé.

 

Hogyan látja a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, magát a gépkereskedelmet, és milyen „útmutatót” adna a gazdáknak az új évre?

Az elmúlt években óriási hatással volt a gépellátásra és azok áraira a Covid-19 és a keleti konfliktus. A gyártók gyakran nem tudták tartani a megígért időpontokat, sőt, sok esetben a megrendelésben visszaigazolt árakat sem. Ma is érezzük ezeknek az eseményeknek a következményeit. A helyzetet rontja a gazdasági és energiaválság is, amelyek következményei még évekig érződni fognak. Emellett meg kell felelni a közös európai agrárpolitika új követelményeinek. A gazdálkodók vásárlási „étvágyát” nem kevésbé befolyásolják a külső környezeti tényezők, mint például a szélsőséges éghajlati viszonyok. A megoldás, illetve a jövő a továbblépésben rejlik, mert meggyőződésem, hogy a mezőgazdaságnak van jövője, fejlődik... A mezőgazdasági technikák innovatívak, és nem kell félni az innovációtól. Mindebben aktívan részt kívánunk venni, szeretnénk megteremteni hazánk mezőgazdaságának jövőjét.

Czigler Mónika

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?