A Highlander önjáró permetező előnyei

dammann

A Dammann 2400H S5 Highlander modelljével nevezett be a galántai Biolife mezőgazdasági gépforgalmazó vállalat a Moderná mechanizácia azon versenyébe, ahol a leginnovatívabb gép címéért folyik a küzdelem.

A Biolife tavaly év végén írt alá együttműködést a Dammann mezőgazdasági gépgyártó vállalattal azok önjáró permetezőinek forgalmazására. A Moderná mechanizácia által meghirdetett idei versenybe pedig már be is nevezte az általuk kínált egyik permetezőt, amellyel szeretnék megnyerni a leginnovatívabb gép címet. Ez nem más, mint a Dammann 2400H S5 Highlander önjáró permetezője.

A gépről Roman Vido, a Biolife Dammann gépekre specializálódó termékmenedzserét kérdeztük. A szakember elmondta, azért választották épp ezt a gépet, mert a hazai mezőgazdaságban ez nagyon jó szolgálatot tehet a gazdáknak, és egy űrt tölthet ki a piacon. „Úgy gondolom, hogy ez az önjáró permetező nagyon jó szolgálatot tehet például a repce-, kukorica-, vagy a zöldségtermesztőknek. Pontosan azért, mert állítható a magassága, így nem kell attól tartani, mint a vontatott permetezők esetében, hogy például a becőket letöri a gép” – mondja Roman Vido.

Az említett permetező magassága hidraulikusan állítható 1,90 méter magasságban. Ez az egyik előnye, amit azok közt sorolt fel Roman Vido, amiért épp ezt a gépet nevezték be a versenybe. „A másik fő előnye a Mercedes-Benz-motor. A Dammann szorosan együttműködik a Mercedes-Benz vállalattal, nem csak a motorok gyártása terén, hanem együtt fejlesztették ki az alvázat, és több olyan gépet is, amelyet nem a mezőgazdaságban alkalmaznak, hanem például repülőtereken, golfpályákon, vagy a kommunális szektorban. A Dammann az önjáró permetezőiben a Mercedes-Benz OM 936 210 kW/285 k teljesítményű motorjait használja. A hidromotorokat minden kerékben 180 l/perc teljesítményű loadsensing szivattyú hajtja” – magyarázta a Biolife termékmenedzsere, aki a következő előnyként a nyomváltás hidraulikus állítását jelölte meg. „A hidraulikus nyomtáv 2,25–3,05 m szélességben állítható. A tartály mérete 4400–5000 liter. A további nagy előny a konkurenciához képest, hogy ennél a gépnél nemcsak hátul, hanem elöl is van terelő az elülső kerekek előtt, amelynek köszönhetően azok a növényt nem tapossák. A nyomkövető, lehetővé teszi a művelőnyomtól való csekély eltérést és a kiváló fordulékonyságot. A kormányzási lehetőségek is változatosak, lehetséges például az oldalazó járás is. A 24–36 m hatótávolságú karok akár hat ultrahangos érzékelővel is felszerelhetők a karok magasságának szabályozására. A jobb és a bal kar egymástól függetlenül, még negatív szögben is működtethető. A Dammann a permetezőt egy új rotációs oldatkeverővel látta el az RRW tartályban. A keverő 360°-os forgási sebességét és a fúvókák nyomását az elektronika a folyadék szintjétől függően szabályozza. Beépítettek egy 500 literes víztartályöblítőt is közvetlenül a főtartályba.

A Hill Controllnak köszönhetően a lejtős részeken is kiegyenlítődnek a terület okozta magasságkülönbségek, az alváz egyenes marad. A permetezőgép rendelkezik az ún. DAS (Dual Air System) levegő rásegítéses rendszerrel, amelynek köszönhetően a fúvóka előtt és után is áramlik a levegő. A légáramlat célzottan oda irányítja a permetlét, ahová kell, illetve annyit, amennyi szükséges. Eljuttatja azt a levelek alá, illetve az alacsonyabban fekvő részekbe, a szél ereje sem fog rajta, ezzel csökkenthető a permetlé elszállása, és a hajszálpontos adagolás. Ráadásul a munkafolyamat is felgyorsul. Épp ezért nem utolsó helyen szerepel a gép gazdaságos működtetése, csakúgy, mint az ökológiai szempontok” – sorolja részletesen a szakember a legfőbb előnyöket.

A Dammann permetezőit a vadonatúj GreenView növényfelismerő kamerarendszerrel is ellátta. A karokon lévő kamerák a nyílt talajon vagy a termesztett növény állományában képesek felismerni a gyomokat, és például egyetlen fúvóka permetezésével eltalálják őket. Ez a permet 80%-át takarítja meg.

A Dammann odafigyelt az utazási komfortra is, amelyet a légrugózású és hidraulikus lengéscsillapítású tengelyek biztosítanak. A gép rendelhető automata kormánnyal is. A menethidrosztatika 3 fokozatú, a végsebesség 50 km/ó. Ennek köszönhetően alacsonyabb motorfordulatszám mellett kisebb üzemanyaggal üzemeltethető a permetező, és a kisebb hidraulikaolaj-szükséglet mellett 30%-os forgatónyomaték-többletet eredményez.

És hogy megtalálja-e ez a gép a helyét a szlovákiai piacon? „Meggyőződésem, hogy igen. A hazai piac nem éppen túltelített az önjáró permetezőket illetően. Ez a gép inkább a nagyobb vállalatok számára ajánlott, az 1000–2000 hektárt megművelő gazdaságok számára. De természetesen a Biolife biztosítani tud kisebb gazdaságok számárai is önjáró vagy vontatott permetezőket, 15 méter kartávolságtól egészen a 42 méteres kartávolságig, a 4400 literes tartálytól a 12 000 literes tartályig kaphatóak a Dammann permetezői” – teszi hozzá Roman Vido.

A Dammann vállalat az önjáró permetezők gyártására fókuszál, a modellek egyik nagy előnye, hogy a cég a mezőgazdasági gépeket a vásárló igényeihez szabja. Nagyon széles palettával rendelkezik az egyes modelleket és a kiegészítő felszerelést tekintve. Mindezekre pedig jellemző a kiváló minőség. A legnagyobb vállalatoktól kezdve a kisebb magánvállalatokig mindenki talál megfelelő gépet, hiszen mindegyik számára kulcsfontosságú a permetező, akár vontatott gépről van szó, akár önjáró permetezőről.

Bővebb info:

Roman Vido

+421 905 441 977
dammann@biolife.sk

www.biolife.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?