A fürtnek látnia kell a Napot

A szőlő- és bortermelőknek egyre több tanácskozásra van módjuk ellátogatni, ahol sok újdonságot lehet hallani, tanulni. Jó néhányat talán idegenkedve is fogadnak azok, akik az édesapjuktól, sőt nagyapjuktól tanulták a szőlőművelést, vagy nem is hallottak például a termés–vessző, esetleg a levél–fürt arányáról.

Már harminc-negyven évvel ezelőtt tudott volt, hogy a fürtnek látnia kell a Napot. Ezt a kifejezést ma már valamennyi szőlőtermesztő ismeri, azonban hogy pontosan milyen módszerekkel lehet kialakítani, illetve milyen módszerekkel lehet ellenőrizni, hogy sikerül-e a szellős, megvilágított lombozat kialakítása, ehhez különböző mérési adatok állnak rendelkezésre. Ezen paraméterek egyike az yn arány, illetve a termés–vessző aránya. Utóbbival például már negyven-ötven éve is foglalkoztak olyan termesztők, akik próbáltak termő egyensúlyt beállítani az ültetvényeikben. A mérési módszer nem bonyolult: a termés mennyiségét mindenki lemérheti a parcellákban néhány tőkén a levágott vesszőből. Ebből ki lehet számítani azt az yn arányt, amiből rögtön következtetni lehet a tőke termő egyensúlyára.

Vannak további mutatók is, ilyen például a tőke felvételezés módszere. A fürtzónában a levélréteg belsejének, illetve a külső fürtök megvilágítottságának az aránya, a lombfolytonosság hiánya, amit bárki egy egyszerű fémpálca segítségével maga is elvégezhet, és ezzel tudja jellemezni a saját ültetvényét. Képet kap arról, hogy milyen a megvilágítottság a fürtzónában. A legfontosabb módszer az említett yn arány, tehát a termés és vessző aránya, ezen kívül nagyon fontos, hogy a felső fürt felett mennyi levelet hagyunk. Nyolc-tíz levelet célszerű hagyni a hajtáson a legfelső fürt felett. Kerüljük az önárnyékoló lombozatot, különben sem a tőke egészségügyi állapota, sem a fürtök érési folyamata nem lesz egyszerű. (MR)