A dinnyének is kell a marketing

BASF

A dinnyebehozatal miatt a hazai termesztők nehéz helyzetben vannak, folyamatosan harcolniuk kell a vásárlók kegyeiért, akik keresik ugyan a hazait, viszont nem engednek a minőségből! Elvárják, hogy a dinnye mézédes, roppanós, a legújabb divat szerint pedig kicsi és mag nélküli legyen.

A dinnyetermesztők adtak egymásnak randevút január 20-án Komáromban, hogy megvitassák a tavalyi év tapasztalatait, és felkészüljenek a következő idényre. A szakmai összejövetelt a Nunhems Hungary Kft. szervezte Hájas Lászlóval, a cég szlovákiai képviselőjével az élen. A rendezvény kezdetén Hájas László üdvözölte a szép számban összegyűlt vendégeket, majd rögtön átadta a szót Sándor Lászlónak, a Nunhems Hungary Kft. magyaroroszági dinnyeértékesítési vezetőjének, aki a tavalyi év elemzésével kezdte előadását. Elmondta, tavaly sok nehézségbe ütköztek a gazdák. A legfőbb problémát az okozta, hogy szinte minden országban késett a dinnye, még Észak-Olaszországban is 2 hetet csúsztak a dinnyetermesztők az időjárás miatt. Májusban a csapadékos időjárás miatt ugyanis nem akartak a dinnyék bekötni. Majd hirtelen minden dinnye egyszerre kötött be, így július 25-re annyi lett belőle, hogy lehetetlen volt eladni. Olcsóbban kellett értékesíteni egyszerre annyi dinnyét, ami 1 hónapra is elég lett volna.

Amikor késett a szabadföldi dinnye, azok jártak jól, akik fóliában termesztettek, hiszen így június végére piacra tudták dobni, és magas áron akár 2 euró/kg értékben is el tudta adni a gazda a dinnyéjét. A szabadföldi dinnyetermesztők viszont kétségbe estek, éretlenül, nem megfelelő minőségben is leszedték azt. A vásárlók drágán vettek dinnyét, ami kukába került, mert nem volt megfelelő a minősége. Így mire jól beérett a dinnye, és valóban jó minőségű dinnye került a piacra, a fogyasztónak elment a kedve tőle.

Sándor László figyelmeztetett arra, hogy a dinnyetermesztésnél különösen oda kell figyelni a minőségre, hiszen a fogyasztónak elég csak egyszer csalódni, másodszorra már nem tér vissza. A tavalyi nehéz évben tehát azok jártak jól, akik korán tudtak szedni dinnyét, és mag nélkülit termeltek nagyban.

Mi várható 2020-ban?

„A dinnye termőterülete várhatóan csökkenni fog 10–15 %-kal. A korai dinnye aránya viszont nőni fog a késeihez képest. A mag nélküli megtartja a pozícióját, a nagytestű dinnye keresete csökkenni fog” – vázolta nagyvonalakban a várható helyzetet Sándor László.

Hozzátette még, hogy csökkeni fog a fajtahasználat, tehát az áruházláncok meg fogják szabni, milyen dinnyét keresnek. „Nagyon fontos lenne az exportpiac visszahódítása, mert ha nem tudunk exportálni, belefulladunk a saját termékünkbe” – figyelmeztetett a szakember, majd még hozzátette, a termelőket igyekeznek mindenféle módon támogatni, szakmai tanácsot adni, információval ellátni. „Fontos ugyanis ismerni a viszonyokat a világpiacon is, ami számunkra nem nehéz feladat, hiszen világszerte kapcsolatban állunk a dinnyetermesztőkkel. Úgy véljük, nem elég eladni a termelőnek a vetőmagot, ismerni kell a jelenlegi helyzetet is, de már most fel kell készülni a nemesítéseknek a 10 év múlva várható igényekre” – magyarázta a vetőmag-nemesítő és -forgalmazó vállalat képviselője.

Fontos a marketing

Sándor László szerint ahhoz, hogy meg tudjuk hódítani a külföldi piacot, fel kell zárkózni a „nagyokhoz”. Ma már nem lehet sikeres dinnyetermesztést folytatni csak azzal, hogy megtermeljük a régi fajtákat, és kitesszük az útszélre. Termelői egységekbe kell szerveződni, hogy versenyképesek legyenek a gazdák, a reklámba pedig sokkal többet kellene fektetni. Példákat is hozott a külföldi piacról, ahol egy konkrét cég kicsiben kezdte a termesztést, majd egy jó marketinghúzással, a termék ízléses, praktikus csomagolásával az egész világot meghódította. A cég logója mindemellett garanciát jelentett a minőségre, így a világon mindenhol keresetté vált a terméke. Ezeknek a dinnyéknek nagyon magas a színanyagtartalma, roppanósak. A példaként említett cégvezető arról sem feledkezett meg, hogy egészségügyi szempontból is propagálja, milyen jótékony hatással van a dinnye az érfalakra, de kiemelte például annak erős antioxidáns jellegét is. Emellett arra is összpontosított, hogy bekerüljön a köztudatba, övéké a legegészségesebb dinnye. Öt évbe tellett, mire beért a marketingkampány gyümölcse, de mindez azt eredményezte, hogy a saját márkanevével ellátott termékeket sokkal magasabb áron képes értékesíteni.

Termesztésre vonatkozó tanácsok

Sándor László jónéhány tanácsot adott a termesztésre vonatkozóan is. Elterjedt termesztési mód a sorköztakarás. Manapság nagyon hatékonynak és népszerűnek bizonyul a takarásos módban a biológiailag lebomló fólia, ami a betakarításnál is előnyére válik a gazdának. Sándor László néhány betegséget is felsorolt, amire a gazdának oda kell figyelni. Ilyen például a fenésedés vagy népi nevén ragya. Először mandula alakú vörösbarna, majd a levélen amőba alakú foltok jelennek meg. Később megjelenik a szárat körülölelő penészgyep, amely szárelhalást okoz. A legjobb védekezés ellene a megelőzés, vagyis ha lehűlést és esős időszakot jeleznek a meteorológusok, ez előtt le kell permetezni a dinnyét. Az optimális hőfok a betegség terjedésére a 18–24 °C körüli hőmérséklet 12 órán keresztül.

Az oltott palánták áttörést jelentettek a fenésedés megfékezésében, de nem ez jelenti a garanciát a betegség megfékezése esetében. Fontos a vetésforgó betartása, és az is, hogy a felszívódó hatóanyagú készítményeket váltogassuk. Nedves időben ne végezzünk a dinnyében semmilyen munkát, hogy a konídiumokat ne vigyük át egyik növényről a másikra.

A vegyszeres védelmet illetően 2020-ban újdonsággal állt elő a BASF, ez a Dagonis, amely kimagasló hatékonyságot nyújt két jól ismert hatóanyag erejével. Széles hatásspektrumú, a xémium és a difenokonazol hatóanyag ötvözetéről van szó.

A fajtakínálatról is szó esett

A fajtakínálattal kapcsolatban elhangzott, hogy a vásárló szempontjából továbbra is a minőség és íz marad a legfontosabb kritérium. Ezért egyre édesebb, ropogósabb, pirosabb dinnyét kell termelni. A keresett dinnye mérete csökken Nyugat- és Északközép-Európában, ami már a hazai piacot is elérte. A kicsi kerek gyümölcs legkeresettebb fajtája a mag nélküli, sötétpiros húsú és sötét héjú. Hájas László hozzátette, évente rohamosan nő a hazai termesztők körében is azok száma, akik ezt a dinnyét keresik. Természetesen ilyen is megtalálható a BASF Vegetable Seeds csoporthoz tartozó Nunhems Hungary Kft. kínálatában, mint megannyi más fajta. Ilyen például a Valdoria F1, amely fekete, mag nélküli, korán és sokat köt. Export piacra ajánlott. Héja nagyon mutatós, fényes. Termése nagyon egyöntetű, szabályos gömb alakú. Nem érzékeny a napégésre, 3–5 kg súlyú termést hoz oltva.

Dobozolásra alkalmas a Kaori F1, amely tigriscsíkos héjú, apró magvakkal rendelkezik, kiváló ízű, magas cukortartalmú hibrid, amelyet porzóként is lehet ültetni. Ennek a mag nélküli dinnyék esetében van jelentősége, hiszen ezek termesztéséhez kell a porzó.

Szintén porzásra is alkalmas az igazán mini, mindössze 2–3 kg átlagsúlyú, sötétcsíkos, kissé ovális dinnye amelynek hatalmas a termőképessége.

A Boxy F1-ből szinte nincs kidobás, kis-, vagy közepes méretű, csíkos, nagy termőképességű, dobozolásra alkalmas fajta, 3–6 kg átlagsúlyú.

A Gambey F1 alagutas, fóliasátras és szabadföldi termesztésre is ajánlott, mélyvörös, ropogós húsú, sötét csíkos, nagyon jó kötőképességű, korai tenyészidejű. Termése nagyon egyöntetű, 4–6 kg-ot ad.

Továbbra is vezető fajtának számít a Style F1, ami közepes tenyészidejű, mag nélküli, fekete héjú, exkluzív piacokra ajánlott hibrid. 5–7 kg átlagsúlyú termése igen egyöntetű, kiváló minőségű. A Stellar F1 szintén mag nélküli, fekete héjú, 5–7 kg átlagsúlyú, korai, mégis magas cukortartalmú, tömör húsú, ennek köszönhetően nagyon jól tárolható pulton és tövön is.

A Galander F1 az idei év újdonsága, sötét piros húsú, a magvas dinnyék közt ez a legédesebb. Oltva 5,5-9 kg átlagsúlyú termést hoz. Középkorai, ovális, sötétcsíkos héjú.

A Grandis nagy termőképességű, 7–11 kg átlagsúlyú, korai érésű fajtaújdonság. Lombját jól megtartja nehezebb körülmények közt is. Nagyon piros, édes, ropogós fajta.

Akik még esküsznek a nagy méretű dinnyékre, azoknak a Tamerlan ajánlott, amely óriási testű, ovális csíkos, 65–68 napos tenyészidejű, a napégésnek jól ellenálló fajta. Nagyon jól szállítható. Kiváló a belső szerkezete, húsa mélypiros, kimagaslóan jó ízzel. Ez az a dinnye, amivel a fő szezonban az igényes belső piacot meg lehet hódítani. Szintén belföldi piacra ajánlott a Turbo 840 F1, amely fenésedés ellenálló, megbízhatóan magas hozamra képes. Lombozata sokáig egészséges és erőteljes marad. Ovális, nagy méretű, sötétpiros húsú.

A görögdinnyét illetően érdekességként a szakember még hozzátette, a Tesco például 11 fajtából hetet a cég fajtáiból válogatott össze. De sárgadinnyéből is akad elegendő a cég kínálatában, sárga-, vagy zöldhúsú, erősen cseres, vagy simább, jól tárolható, dobozolható, extra korai vagy későbbi érésű is.

A szakmai részt követően Ollári Adrianna komáromi falugazdász még beszámolt a munkájukról, illetve arról, hogyan tudnak a gazdák segítségére lenni. Érdekes módon még mindig akadnak, akik nem hallottak a lehetőségről, így nem csoda, hogy a falugazdászt a konferencián nemcsak a régi, hanem új kliensek is megkeresték.


Czigler Mónika

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?