A csemegekukorica termesztéséről

Kedvelt zöldségnövényünk a csemegekukorica. Április közepétől június végéig biztonságosan vethető.

vetéséhez akkor jött el a megfelelő idő, amikor a talaj hőmérséklete a 4 cm-es vetésmélységében meghaladja a 10–12 °C-ot. A szuperédes hibridek vetőmagja apróbb és kisebb súlyú, mint a normálédeseké, ezért a vetés és a kelés körülményeire fokozottan oda kell figyelni.

Nem szabad túl mélyre vetni, a javasolt vetésmélység 3-4 cm. Az 5 cm-nél mélyebbre vetett mag vontatottan, hiányosan kel, viszont a sekély vetés mellett is tartalmaznia kell a magágynak a csírázáshoz szükséges vizet. A magágy aprómorzsalékos, ülepedett legyen. Javasolt a talajfertőtlenítés a talajlakó kártevők ellen. Leginkább a mocskospajor, az amerikai kukoricabogár lárvája, valamint a drótféreg veszélyezteti a kelő növényeket, de a lótücsök is komoly károkat okozhat a már kikelt állományban.

A folyamatos piaci jelenlét érdekében érdemes szakaszolni a vetést vagy a palántázást. Ez megoldható azonos időben elvetett különböző tenyészidejű fajtákkal, vagy egy-egy kiválasztott fajta ismételt vetésével.

Tápanyag-utánpótlás

Nagy termést csak jó tápanyag-utánpótlás mellett kaphatunk. Az alaptrágyázás előtt javasolt talajvizsgálatot végezni, és a tervezett termésmennyiség alapján kell a műtrágya-adagokat megállapítani. Az így kellő tápanyagszintre feltöltött talajban általában a kimutatott öntözővíz, illetve a tenyészidőszakban hullott csapadék határozza meg a fejtrágyázás gyakoriságát és adagját.

A korai vetéseknél, az alacsonyabb talajhőmérséklet miatt indokolt és célszerű magasabb foszfor- és cinktartalmú alaptrágya kijuttatása, lehetőleg mikrogranulátum alakjában, hektáronként 15–20 kg adagban, a vetéssel egy menetben. Ez a gyorsabb begyökeresedést és a biztosabb eredést segíti elő.

A teljes tenyészidőszak alatt általában 4–5 mázsa fejtrágyára van szükség. Vetéskor, egy menetben hektáronként egy mázsa 1:2:3, vagy 1:3:3 N:P.K arányú műtrágya, valamint hektáronként egy mázsa 34%-os ammóniumnitrát kijuttatása javasolt.

A húzatáskor (feltöltéskor) 2 mázsa 34%-os ammóniumnitrátot célszerű kijuttatni hektáronként. Címerhányás idejére fel kell táródnia a műtrágya hatóanyagának, ugyanis akkor fokozott a növények tápanyagigénye. Úgy számoljunk, hogy az időjárási körülményektől függően kb. 2–3 hét kell hozzá, hogy a nitrogén feltáródjon az ammóniumnitrátból.

A virágzás, csőfejlődés időszakában a legnagyobb a növények víz- és tápanyagigénye, ekkor esedékes a harmadik fejtrágyázás. Lehetőség szerint 3–5 évente szervestrágyázzunk is, a talajtól és a trágya minőségétől függően 200–500 mázsa szükséges hektáronként. A sekélyen kijuttatott trágyát tarlószántással ajánlatos bedolgozni a talajba.

Június végéig biztonságos a vetés

Hiányos tápanyagellátás esetén csökkenhet a szemsorszám, kisméretű, egyenetlen csövek fejlődnek, és a növény erőnléte is romlik. Ugyanezek a hátrányok jelentkeznek, ha palántakorban valamilyen stressz éri a növényt.

A mikroelemek közül a csemegekukorica különösen a bőr és a cink hiányára érzékeny, ezeket gazdaságosan lombtrágyázással, a növényvédelmi munkákkal egy menetben célszerű pótolni. A cinktrágyázást már 4–8 leveles korban szükséges elvégezni, ugyanis nagymértékben segíti a gyökérképződést, a gyökértömeg növekedését, és a későbbiekben a szemek telítődését is. A bórpótlást a virágzást megelőzően célszerű megoldani, ugyanis nagymértékben javítja a megtermékenyülést, a kötődést, valamint szükséges a cukor beépüléséhez és a növény nedvkeringésének a fenntartásához.

Izoláció

A csemegekukorica-termesztés egyik sarokpontja az izoláció, mivel szélbeporzású növényről van szó. A szuperédesek termelése során legalább 200–300 méter térbeli, vagy legalább 10 napos időbeli izolációt kell tartani nemcsak a takarmánykukoricától, de a normálédes vagy a cukortartalom-növelt hibridektől is, ugyanis átporzás esetén a takarmánykukoricához hasonló, keményítős szemeket kapunk a csövön. Az ilyen termés jelentősen veszít az élvezeti értékéből, a tetszetős megjelenéséből és az eladhatóságából. (A Kertészet és Szőlészet alapján)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?