A 2019-es év legfontosabb pályázatai

Varjú János

Hogyan értékeli az idei évet Varjú János, a komáromi Varjú Consulting tanácsadói iroda tulajdonosa?

Idén januárban megtudtuk, hogy másodjára is meghosszabbították az öntözési beruházások támogatására a pályázatok beadásának a határidejét április 15-ig. A probléma nem is a pályázatok kidolgozása, hanem a kötelező mellékletetek beszerzése volt. A pályázatok bejegyzései ősz elején kezdődtek, a hiánypótlások bekérése november végén. A legnagyobb gondot, illetve tisztázatlan helyzetet az okozza, hogy az egyes öntözési rendszerekhez, pályázatokhoz kellenek-e a vízgazdálkodási törvény szerinti építkezésekhez valamiféle építkezési engedélyek, illetve az EIA, azaz a környezetvédelmi hatástanulmány.

Amíg a 2015 őszén meghirdetett pályázati lehetőségek, mezőgazdasági nagyberuházások projektjei 2016 márciusában futószalagon lettek jóváhagyva annak ellenére, hogy némely esetben 40% súllyal szubjektív módon lettek elbírálva (vagy talán éppen azért), addig a kisebb, az előre kiszámítható pontozásos rendszerűek csak 2017-es évnek inkább a második felében lettek jóváhagyva. Az idén, azaz a pályázatok benyújtása után négy évvel a legtöbb esetben végre felülbírálták a közbeszerzési eljárások helyességét, akinél ez rendben volt, folytathatja a kötelező jelzálogszerződések rendezését, amelyek a legtöbb esetben még folyamatban vannak, utána benyújthatja kifizetési kérelmét a projekt támogatott részére, hogy majd további ellenőrzések után valamikor a jövő évben megérkezzen a pénz a számlájára.

A 2016-os év elején, a több mint 2000 „Fiatal Gazda” programban pályázó közül további feltehetően 200 fiatal farmer írhatja alá szerződését, amennyiben vállalja az akkor fogadott kötelezettségek teljesítését. Ez a folyamat november végén kezdődött, jelenleg még tart.

Februárban indult a Baross II, a határon átnyúló támogatások lehetősége. Legalább 25%-ban Magyarország északi határ menti járásaiban bejegyzett cégnek, vagy telephelynek is be kellett lépni a közös pályázásba. Rendkívül kevésnek tűnt az előzőleg megszabott 4 hét, amit jóllehet egy héttel meghosszabbítottak, ám sokaknak így sem sikerült beadni a pályázatukat, elsősorban azért, mert sokan nem tudtak egy ilyen igényes, nagy volumenű beruházású projektet előkészíteni, összeszedni hozzá minden, a pályázathoz kért adatot, pénzügyi elemzést, árajánlatot stb. Így is kb. negyven pályázat lett sikeres, jelenleg már a támogatási szerződések aláírásai vannak folyamatban. November 15-én elindult a sokak által nagyon várt Baross III program, a második kis- és középvállalkozásokat támogató felhívás, amelyet nagy propaganda előzött meg. Aztán jött a csalódás, mikor kiderült, a támogatásra kihelyezett összegből talán csak kétszáz pályázat támogatására jut pénz a KKV és a KMG csoport mindegyikére. Emellett mégis több ezren pályáztak, reménykedve, hogy csakúgy, mint tavaly, újfent megtoldják a támogatásokra kihelyezett összeget. De ezt csak a jövő év első felében tudhatjuk meg, addig marad a remény.

Megemlíthetnénk még több pályázati lehetőséget, mint pl. az erdőgazdálkodók támogatását, az ún. összefogás támogatását a több vállalkozás együttműködése formájában működő helyi piaci hálózatok kiépítésére stb. Említésre méltó még, hogy a speciális növényeket termesztők és az állattenyésztők hozzájuthattak némi gázolajfogyasztási költségtérítéshez. Tovább szigorodtak a területalapú támogatásokhoz kötött „keresztteljesítés” szabályai, betartásának ellenőrzései, és még mindig sok bonyodalmat okoznak a GSAA-rendszerben megállapított parcellaátfedések.

Jövőre emlékezni fogunk a 30 éve indult központi irányítási rendszer piacgazdaságivá történő átalakulása eredményeire, természetesen a mezőgazdaság és élelmiszeripar átalakulására is, amely ennek a folyamatnak talán a legnagyobb vesztese. A 30. év előtti évben kimondhatjuk, hogy a szlovák mezőgazdaságnak van honnan hová fejlődnie!

Mindenesetre a mezőgazdasági termeléssel foglalkozók nagy tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, legyenek akár családi vállalkozás, közepes, vagy nagyüzemi formában gazdálkodók. Ez egy szerteágazó tudást igénylő szakma, amely nemcsak mindennapi odaadást, kemény munkát, hanem egy életen át tartó tanulást igényel. Kívánjunk hát mindenkinek jó egészséget és sok szerencsét a 2020. évben.

(-er)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?