A távolabbi jövő turisztikai célpontjai

Rangun

Húsz év múlva divatos turisztikai célpont lehet az a város, ahol ma még polgárháború dúl, kábítószerközpontként működik, vagy netán fejletlen.
 

A turisták mindig vevők az új országok felfedezésére, feltéve, ha elég biztonságosak, és európai értelemben viszonylag fejlett infrastruktúrával bírnak. Ez ma még nem mondható el mondjuk a majd tízmillió lakost számláló Kinshasáról, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosáról, Limáról, Peru fővárosáról, vagy az 5,5 millió lakosú Rangunról, mely Mianmar legnagyobb városa. De a távlatokban gondolkodó beruházók már azokra az évekre gondolnak, amikor ezek a települések békések lesznek, fejlettek és kevésbé veszélyesek, és azon fognak az ott élők vitatkozni, hol épüljön új szálloda vagy nyíljon még egy kiállítóterem – elmélkedik a New Amsterdam magazin cikkírója.

Rangun 2040-ben a Kelet New Yorkja lehet. Már ma is rengeteget fejlődött ahhoz képest, hogy mondjuk milyen képet festett 50 évvel ezelőtt. A városban számos művész dolgozik, egyre több galéria nyílik, és ahogy egyikük nyilatkozta, a világ megtanította őket már arra, hogyan kell üzletelni, de arra saját maguknak kell megtalálni a választ, miképpen kell felépíteni egy új, a katonai rezsimtől és diktatúrától mentes, szabad társadalmat. Kinshasa 2025-re Afrika Párizsa lehetne, igazi divatközpont, hiszen már ma is ezrek látogatnak el minden évben az itteni Fashion Weekre. Lima pedig a gasztronómiájával tűnik majd ki egyre inkább – ez az, ami összeköti az itt élőket, társadalmi osztálytól és nemzetiségtől függetlenül. Peru fővárosa öt éven belül a kulinária latin-amerikai központjává válhat.  A mozgalom egyik szószólója, harcosa és arca Gastón Acurio, a világhírű séf, aki mindenütt azt hirdeti, hogy hazája különleges természeti adottságokon túl leginkább konyhaművészetével fog majd kitűnni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?