A sósföldi fiút birkózóereje vitte a szőnyegre

Hakszer Tibor.kicsi

Nyugdíjba vonult a mester. Tán ez a mondat is elhangzott 2022. február 11-én a dunaszerdahelyi birkózók között, amikor Hakszer Tibor (szül. 1947) leadta szerelését, s elköszönt tanítványaitól, klubtársaitól. Negyvenöt év edzős- ködés után. Ha ehhez még hozzáadjuk versenyzői éveit, akkor 2022 őszén lesz hatvan éve, hogy a jókai Sósföldről származó fiú a birkózás világában találta magát. Nehéz eldönteni, hogy a birkózói pályafutás vagy az edzői munka volt a többet érő. Nem is firtatjuk.

Gyerekkorában Jókán nyoma sem volt a birkózásnak. Hogyan kötött ki Hakszerék fia a szőnyegen?

Nem mindjárt kerültem oda. Előfordult, hogy focizás után a barátokkal összevesztünk, birkóztunk, mindent csináltunk, mint mindenféle sósföldi rossz gyerekek. Szerettem birkózni, főleg a nagyobb, ügyes gyerekekkel. Ostravára mentem inasiskolába géplakatosnak. Az új inasok között toboroztak. Lementem a birkózók közé, megnézni őket. Megtetszett nekem, amit láttam. A kajában nem voltam olyanhoz szokva a Mátyusföldön, hogy knédli, káposzta és hús... Nem is tudtam, hogy mi az a knédli. Magyar konyhán Jókán ilyesmit mi nem ettünk. Szerettük a vajas kenyeret, szalonnát, kolbászt... Három hónap alatt elég sokat felszedtem.

Mert jó volt a kaja...

Igen. Magyar alapiskola után cseh iskolába járni nem volt egyszerű. Nehéz volt az eleje. A szobán kilenc szlovák fiú lakott és a cseh szobaparancsnok. Ahol tudtak, kinevettek, kigúnyoltak, belém csíptek. Alacsony is voltam. Szobatársaim ugyan jártak birkózni, de én könnyen földhöz vertem őket. Ez az őserő bennem volt már gyerekkoromtól. Idővel kezdtek felnézni rám és barátkozni velem a szobatársak. Hívtak közéjük, látták, hogy van bennem szusz. Mert én már tizenkét-tizenhárom évesen az édesapámmal reggeltől kaszáltam. Tízéves koromtól a répa- és szecskavágót hajtottam.

Ugorjunk vissza Vítkovicére a mátyusföldi fiúval...

1962. október elején elmentem a birkózók edzésére. Azt kérdezte tőlem az edző, hogy hol birkóztam. Egy napon kezdtem a később, 1972-ben Münchenben olimpiai bajnok Vitězslav Máchával. Egy évvel fiatalabb tőlem. Sokat edzettem vele. Jó viszonyba kerültem a szüleivel is. Legtöbbször kikértek engem hétvégére.

Mivel ügyes volt, gondolom, könnyen jutott versenyzői igazolványhoz, és mehetett birkózni...

Nem teljesen. Mindig az év elején megszólította a birkózgató fiúkat az idősebbik edző, januárban azonban nem hívott fel engem azzal, hogy intézne nekem versenyzői igazolványt. Mácha megkérdezte tőle, hogy Tiborkót, mármint engem miért nem hívta magához. Akkor majdnem sírtam. Azt mondta nekem az öreg: Tibor, én bunyóst csinálok belőled, és te egyszer bejelented, hogy jössz- mész Érsekújvárba, és többször nem foglak látni. Ezt a mondatát soha el nem felejtem. Akkor már tudta, hogy magyar gyerek vagyok, hiszen október elejétől rendszeresen jártam edzésre. Aztán mégiscsak csináltatott nekem igazolványt, és mehettem az első versenyemre, amit megnyertem, és aztán már belejöttem, lassan-lassan haladtam felfelé. Az első kötöttfogású csehszlovák bajnokságomon Chomutovban negyedik lettem, és az első meccsen a korábbi olimpiai hatodik, bakai származású Tóth Bélával találkoztam. És megvertem 6:3-ra. Akkor 29 éves lehetett. Utána odajött hozzám, és megkérdezte tőlem csehül: Kluku, od kud seš? Vagyis: Fiú, honnan vagy? Tudtam, hogy kicsoda, – láttam őt már nemzetközi versenyen is – , ezért úgy válaszoltam: Tóth úr, velem magyarul is lehet beszélni. Micsoda, gyerek! Honnan vagy? Meglepődött, hogy egy egyszerű szerelésben birkózó srác megverte őt, a válogatott birkózót. Ezek után összebarátkoztam Tóth Bélával.

Hakszer Tibor 75

Hogyan került Pozsonyba?

Ismert engem az ifjúsági versenyekről Meszes úr, a pozsonyi Dunajplavba edzője. Csalogattak mások is. Ostraván végzett a csapat, meg úgy gondoltam, hogy jó lenne hazajönni. 1970 januárjától már a Dunaj- plavbában voltam. Fel kellett kötni a gatyát, mert nagyon ügyes gyerekek birkóztak a súlycsoportomban. Jó társaság volt, tetszett köztük. És mit ad Isten, abban az évben majdnem megnyertem a csehszlovák bajnokságot, Pozsonyban, szabadfogásban. Körbeverések után 62 kilóban hárman harcoltunk az éremért: én, a cseh Tůma, aki 1972-ben volt a müncheni olimpián és Výskok, aki privigyei válogatott volt. Hogy nehogy megint a csehek – volt már egy aranyuk – vigyék el az első helyet, Meszes úr megegyezett a másik szlovák edzővel, Kormaňákkal, egyikünknek két vállal kell nyerni, hogy Szlovákiában maradjon az elsőség. Ilyen húzások is voltak! Kétszer három perc után döntetlenre álltam Výskokkal. Tůma meg várt, hogy mi lesz. Mivel csak pontozással kaptam ki tőle, ha Výskok ellen két vállra nyerek, én vagyok az első. Feldobták a tízfilléres érmét, és nyugodjon Meszes úr azt mondta nekem: Tibikém, kikaptunk. Tudtam, miről van szó. Ha Pozsonyban akarok maradni, és Meszes úr kegyeibe akarok kerülni, aki nem nagyon csípett, kénytelen voltam ezt elfogadni. Én abban az évben mentem a Dunaj- plavbába, mit csinálhattam. Két vállra kikaptam. Výskok lett az első, Tuma a második, én a harmadik. Jobb is, hogy így történt, mert elfutottak volna a lovak velem. Utána sok évig nagy keményen kellett dolgoznom, és lassan fordult a kocka, válogatott kerettag lettem.

Mi volt versenyzői pályafutásának a csúcsa?

Legjobban annak örültem, hogy másodszor megnyertem a csehszlovák bajnokságot, majdnem 30 évesen. 27 évesen először voltam bajnok, 28 évesen második lettem, amikor egész évben csak a bajnoki döntőben vesztettem. Aztán jött a második arany. És utána elhozták nekem Dunaszerdahelyre a sportmesteri oklevelet. Szabadfogásban 62 kilóban győztem mindkét alkalommal, először Privigyén, másodszor 1976-ban Pozsonyban.

Miért a pozsonyi arany a legkedvesebb emlék?

Akkoriban az mondták: kétszer kell nyerni csehszlovák bajnokságot, és nemzetközi versenyeken is eredményesnek kell lenni, hogy megkapjam a sportmesteri oklevelet. Ha diplomát nem szereztem – valamikor zenész, énekes akartam lenni –, akkor legalább valami legyen. És lett! Óriási mennyiségű munka van benne.

Hogyan került a mátyusföldi fiú a Csallóközbe edzőnek?

A dunaszerdahelyiek szerettek volna felmenni az I. ligába, s engem és két magyar srácot elhoztak a Csallóközbe, 1977 februárjában. Előtte is már csalogattak, hogy jöjjek ide egy pár évet birkózni, és aztán edzős- ködni. A Dunajplavbában 30 évesen végeztem. Lejöttünk Dunaszerda- helyre, a fiam ment a magyar iskolába, én meg elkezdtem szépen az edzősködést. Nyugodjon Schwendtnerrel és társaival sokat birkóztam, Józsi nagyon ügyes gyerek volt. 30 évesen még bírtam velük.

Versenyzett és edzősködött egyszerre?

Igen. Csapatban felmentünk az első ligába. Egy évet birkóztunk az élvonalban, s közben edző is voltam. A második évadban még maradhattunk az I. ligában, de én akkor felmondtam. Mert kezdődött Dunaszerdahelyen a fociláz, és mi birkózók nagyon kellemetlen anyagi helyzetbe kerültünk. Utána a kezdőkkel és a diákokkal foglalkoztam. Minden energiámat a családra és a birkózásra fordítottam.

Számontartja a tanítványait? Hányan lehettek?

Ezren biztosan voltak, tán még annál is többen a 45 év alatt.

Ki volt a legkedveltebb védence: Schwendtner József, Kollár Roman?

Nem egy volt, több volt a kedvencek között. Az edzésen körbejártam, és mindenkinek próbáltam a maximumot nyújtani, de a sok közül a legsikeresebb Fernyák Pista, Kollár Roman, Hakszer Roland voltak – ők szerepeltek a privigyei junior-vb-n is, de akkor már a trencséni Dukla színeiben birkóztak.

45 év edzősködés után valóban befejezte?

Igen. Elég volt. Én már öt éve megígértem ezt a családnak. Vannak a klubban fiatal edzők, dolgozzanak. 75 évesen már előbújnak a bajok: vérnyomás, szívritmuszavar... Legtöbbször verseny előtt nagyon izgultam, felment a vérnyomásom, a pulzusom. Megfogadtam: elég! Azt is megígértem, ha senki nem lesz, szívesen besegítek, elmegyek edzésre. Már voltam is. Minden verseny után gratulálok a gyerekeknek, legalább telefonon.

Legutóbb is érmekkel tértek haza az országos bajnokságról...

Kijelenthetem: ezeknek a fiúknak a 99%-át én is edzettem. Én gyötrődtem velük, de ma már más kezekben vannak. A klubelnök, a vezetőedző is tanítványom volt. Egyedül a másik edző, Vajas József nem dunaszerdahelyi nevelésű. A 2007-es, 2008-as, 2009-es és 2010-es évjáratúak az én alapiskolámat kapták.

Mit őriz meg élete végéig a birkózásból?

Nagyon nehéz volt a szoci alatt kijutni a nyugati országokba. Én már 1970-ben a pozsonyi Dunajplavbával voltam Svédországban, Dániában, az akkori Nyugat-Németországban, Bécsben. Előtte egy évvel az Ostravával jártam Svájcban és Ausztriában. A világ húsz országában megfordultam sportolóként. Ezt nem lehet elfelejteni. Voltam Párizsban, Torontóban, Nem Yorkban. Sőt, a Nev York-i Metropolitanban is körülnéztem, a lépcsőkön énekeltem.

Edzősködés közben bepillantott a veterán birkózók világába is. Ez hogyan történt?

Elbolondítottak a birkózótársak. Torontóban vb-második, Rómában vb-harmadik voltam. Plovdivban ez már nem sikerült, mert út közben ellopták az autónkat. Semmink nem maradt a világbajnokságra, kölcsön kellett kérnünk cipőket, dresszeket, mindent. Ilyen előzmények után birkóztunk ugyan, de gondolhatja, hogy mennyire voltunk jelen a szőnyegen. Később abbahagytam a veteránok közti versenyzést is. Már csak az edzősködés érdekelt. És itt vagyok, élek. Hála a Jóistennek, vigyázott rám mindenhol.

Hakszer Tibor versenyző
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?