A madárvédők tanácsa: Ne etessük a mákföldről átköltöztetett hattyúkat!

Bütykös hattyú a Komáromhoz tartozó Gyulamajornál
Komárom/Gyulamajor |

Az Izsához közeli Bokros pusztáról kedden a Komáromhoz tartozó Gyulamajor vízgyűjtő kanálishoz költöztettek át 58 megmentett bütykös hattyút a madárvédők, és egyet a marcelházi madárgondozóba szállítottak. A szakértők arra kérik a lakosokat, hogy inkább ne etessék a hattyúkat.

Jozef Lengyel zoológus, a Szlovák Állami Természetvédelem, Dunai berkek tájvédelmi körzet szakértője lapunk megkeresésére elmondta, az átmentett, védett madárnak számító hattyúknak van esélyük a felépülésre. Akkor lesznek életképesek, ha maguk keresik meg az eleségnek valót a vízgyűjtőnél és a közeli mezőkön, ezért nem szabadna őket etetni. A szakemberek abban reménykednek, hogy az állatok szervezetéből mintegy harminc nap alatt kitisztulhatnak a mérgező anyagok, betegségüket és függőségüket a mákhajtások fogyasztása okozta. Emiatt váltak röpképtelenné, majd apatikussá, számos belső szervi károsodással. Jozef Lengyel arról is tájékoztatott, hogy a Bokros pusztánál öt hónapja letáborozó hattyúk között akadtak Lengyelországból, Magyarországról és a Balkán térségből érkező bütykös hattyúk is, de néhányukat már nem sikerült megmenteniük. Vagy a szántóföldön, vagy a vízben pusztultak el. Szerda esti terepjárásunk során a Komáromhoz tartozó Gyulamajornál, a vízgyűjtő kanálisnál két élő, de még jócskán kába hattyút a parton találtunk, hat a kanálisban úszkált. Öt hattyútetemre bukkantunk, ezek a madarak az átszállítás ellenére sem tudtak erőre kapni. Néhány kilométerrel arrébb, Lándorpusztánál a vízgyűjtő kanálisban 12 bütykös hattyút találtunk. A mákföldeken maradt, pórult járt madarak híre hamar elterjedt, és többen is felkeresték a kanális partját, hogy meggyőződjenek a madarak állapotáról. Jozef Lengyel azt tanácsolta, hogy csak a parton rekedt, a kanális vízére legyengült állapotuk miatt alászállni képtelen állatoknak adjunk salátalevelet.

Az életképes egyedeknek bőven elég eleség jut ebben az időszakban vízinövények részeiből és magvaiból, valamint rovarokból, férgekből, kagylókból, és apró kétéltűekből, halakból.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?