Felhasználásának, illetve a táblán szereplő üzenetnek csak a fantázia és a kézügyesség szab határt, így semmiképpen sem érdemes kihagyni ezt a terméket sem a reklámeszközök tárházából.
Milyen asztali krétatáblát válasszunk?
Ha vetünk egy pillantást a Reklámeszköz.hu krétatábláinak a kínálatára, akkor látni fogjuk, hogy bőven akad választási lehetőségünk. Mivel többféle kivitelben is megvásárolható ez a termék, ezért egészen biztosan minden enteriőrhöz megtaláljuk a tökéletesen illeszkedő darabot.
De lássuk csak, melyik darab mit tud!
Az asztali döntött krétatábla
Az egyik legnépszerűbb darab, ára roppant kedvező, így nem igényel túl nagy anyagi befektetést. Nevéből adódóan dönthető a felülete, ezért csupán egyik oldala írható.
Mind a krétafelület, mind pedig a talp műanyagból készül, és fekete színben érhető csak el, így bár nem természetes alapanyagból készült, mégis elegáns benyomást kelt.
Négyféle méretben kapható, így C8, A7, A6 és A5 méretek között tudunk választani, attól függően, hogy hova szánjuk, illetve mit tervezünk írni rá.
A Natura asztali krétatábla
A Reklámeszköz.hu kínálatában ezidáig ez a termék képviseltette magát még a krétatáblák között. Farostlemezből készült krétafelülete és pácolt keményfából, akár bükkből készült talpa természetes hatást kelt. Bár drágább, mint a műanyag változata, mégis roppant nagy népszerűségnek örvend éppen a stílusossága és a természetessége miatt.
Bár csupán kétféle méretben (A5 és A4) kapható, némileg kompenzálva lehetünk a színválasztékot illetően, ugyanis bár a krétafelület minden esetben fekete, a talpat rendelhetjük fekete, világosbarna vagy akár sötétbarna színben is.
Fontos szempont, hogy ez a változat nem dönthető, ellenben kétoldalas, így dupla felület áll a rendelkezésünkre.
A Vintage asztali krétatábla
Újdonságként szerepel a kínálatban, és átmenetet képez az előzőekben említett műanyag és fa variáns között. Krétafelülete farostlemezből, talpa pácolt fenyőből készül, így igazi vintage kelléknek minősül. Míg ára kedvezőbb, mint a Natura tábláé, mégis hasonlóan igényes, így ha nem akarunk nagyobb összeget ráfordítani erre a reklámeszközre, akkor ez jelentheti a tökéletes átmeneti megoldást.
Három méretben (A6, A5 és A4) kapható, talpa viszont csak sötétbarna kivitelben érhető el. Nem dönthető, cserébe szintén mindkét oldala felhasználható az üzenetek közlésére.
A fentiekből látszik, hogy mindhárom termék magas színvonalat képvisel, és rendezett, ötletes külsőt kölcsönöz az üzlethelyiségünknek, így mindenképpen érdemes élni az általuk kínált lehetőségekkel!
(PR)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.