A foszfor szerepe

Az 1984—1986-ban végzett talajelemzés adatai szerint a vizsgált talajok 10,7%-ában volt alacsony a foszforszint, 43,5%-ban közepes, 45,8%-ban jó. Az 1995—1999-es ciklusban elvégzett mérések alapján ezek a számok így módosultak: alacsony foszforellátottság 19,6%-on, közepes 42,1%-on, jó 38,3%-on. Ezekhez az adatokhoz tartozik az a számsor, amelyik azt mutatja, hogyan változott Szlovákiában a mezőgazdasági területek foszforral való trágyázása: az 1 ha mezőgazdasági területre kiszórt foszfortrágyák (P2O5) mennyiségét tiszta tápanyagban (kg-ban): az egyes években a következő táblázat mutatja

1989 69,7

90 69,0

91 30,7

92 12,6

93 7,2

94 7,3

95 7,8

96 8,8

97 10,5

98 8,8

99 5,6

(Forrás: Vysledky agrochemického skúsania pod na Slovensku v rokoch 1995—1999).

Foszforból a növények kevesebbet igényelnek mint a nitrogénből. Ennek ellenére nagyon fontos elem, hiszen a legalapvetőbb élettani folyamatokban résztvevő vegyületek alapját képezi, amelyek a fehérjeszintézist és az örökítőanyag átvitelét végzik a sejtekben. A foszforvegyületek jelen vannak a fehérjékben és egyéb vegyületekben, amelyek katalizátorként szerepelnek a biokémiai reakciókban. A foszfor az alapja az energiát hordozó szerves vegyületeknek (ATP) is. Jelentős mennyiségű foszfor van a növényi magvakban, ezek a vegyületek a csírázáshoz szükséges energiát, tápanyagot biztosítják. Szerepe van továbbá a fotoszintézisben, a cukrok szintézisében, de a növények légzésénél a cukrok lebontásában is. Mivel a fent leírt folyamatok a növényi szervezetben alapvető fontosságúak, egyértelmű, hogy megfelelő mennyiségű foszfor nélkül lehetetlen magas terméshozamokat elérni. A növények fejlődése során azonban nem egyenletes az igény a foszforvegyületek iránt. Kritikus időpont a vegetáció kezdete, a legnagyobb mennyiségű foszfort azonban a növény a virágzás és a termésképzés idején igényli.

A foszfor a növény generatív (szaporító) szerveinek fejlődésében játszik fontos szerepet. A kritikus időszakban a megfelelő mennyiségű foszfor biztosítja a virágok kialakulását, később a virágok termékenyülését, majd a mag (termés) mennyiségét, minőségét, a mag csíraképességét, csírázási erélyét. Ebből következik, hogy elsősorban a sok magot hozó növények foszfor-igényesek. A zöldségfélékből azok, amelyeket a generatív úton létrejött termésükért (paprika, paradicsom stb.) termeljük. A vetőmagtermelésben különösen nagy szerepe van a foszfortrágyázásnak. Teljes hiánya lilás színeződést okoz az alsó leveleken, de már kisebb hiánya is rendellenességet okoz a virágképzésben, a virágzásban, a termésképzésben.

A talajban a foszfor szerves és szervetlen formában van jelen. A növények csak szervetlen formájában képesek felvenni. A talajban különböző vegyületekben egyéb elemekkel van lekötve. A növények részére a legmegfelelőbbek a mésszel és magnéziummal alkotott sói, ezek vízben többé-kevésbé jól oldódnak, a növény számára könnyen felvehetők.

A savas kémhatású talajokban a foszfor a vassal és az alumíniummal alkot vegyületeket, ezek vízben nem oldódnak, a növény számára nem, vagy csak nagyon kis mértékben vehetők fel. A savanyú talajok meszezésével a vassal és alumíniummal lekötött foszfor egy része vízben oldódó kalciumfoszfáttá alakul, de a szerves anyagok lebomlásánál keletkezett vegyületek is elősegítik a foszfor vízben oldható vegyületekké történő átalakulását.

A talajban a foszforvegyületek kötődnek a talajrészecskékhez, ez a kötődése nagyon erős, főleg azokon a talajokon, ahol alacsony a talaj foszfortartalma. Ezért van az, hogy a szegény talajokon a kis adaggal történő trágyázás után nincs megfelelő hatásfok, itt először fel kell tölteni a talajt magasabb adagokkal, és csak ezután érvényesül a kiszórt foszfor hatása a növényeken.

A növények foszforral való trágyázásakor fontos tudni azt, hogy a talajban erősen kötődik, a vízzel szinte nem mozog. A foszfortrágyákat ezért a szántórétegbe úgy kell bedolgozni, hogy a gyökérzónában legyen, ott is a mélyebb rétegekben, hisz a talajfelszín nyáron gyakran kiszárad. A szervestrágyák foszforból keveset tartalmaznak (kivétel a tyúktrágya – 0,7%), a szarvasmarhatrágya 0,23%-ot, a sertéstrágya még kevesebbet 0,19%-ot tartalmaz. Műtrágyák közül a szuperfoszfát a legelterjedtebb (egyszerű 19% P2O5, kétszeres 48% P2O5), de nagyon sok a kombinált műtrágya. Ősziek alá jók az NPK-trágyák, egyéb kultúrák alá a foszfort és káliumot tartalmazó trágyákat előnyös használni. Azok a termelők, akik a növénytermesztést magas szinten, intenzíven végzik, és a termésbiztonságot fontosnak tartják, minden évben foszfortrágyákat kell hogy használjanak, még abban az esetben is, ha a talajok foszforral jól ellátottak. A több foszfort igénylő növények (gabonafélék) alá, a földterületnek legalább a felét ajánlott kitrágyázni, az utánuk következő növények (kukorica, kapások) jól kihasználják a talajban maradt tartalékot. Ahol a talajelemzés során alacsony foszforszintet állapítottak meg, a jó termőképesség eléréséhez magasabb adagokat kell használni, mint amit a növény a termésképzéshez igényel. Ezek az értékek egyes növényeknél a következőek: 1 tonna magterméshez az őszi búza 12 kg P2O5-t a rozs 13 kg-ot, kukorica 9 kg-t használ fel, a cukorrépa 10 tonna terméshez 11,4 kg P2O5-t, a burgonya 20 kg-ot.

A foszfor túladagolása esetén sem káros a növényekre, ettől azonban a foszfortrágyák árai miatt amúgy sem kell tartani. Nagyobb veszélyt jelent a talajok elszegényedése. A termelőknek tudatosítaniuk kell ezt a tényt, és a használt területeken minél hamarább megkezdeni a foszfor visszapótlását, visszaállítva ezzel a talaj termőképességét az optimális szintre, megalapozva hosszú időre a termelési biztonságot. (szed)