27. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

Curie Környezetvédelmi Emlékverseny

 2023. február 17-én került sor a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának Biológia Tanszékén a 27. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai területi fordulójára, melyet a Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója, valamint a Merlin Ház Tehetségpontja hirdetett meg. 

A verseny a 9–10. osztályos és a 11–12. osztályos kategóriában zajlott. A verseny témája a Föld élővilágának védelme és az ökolábnyom csökkentésének lehetőségei. Minden évben más földrajzi egységet dolgoznak fel a feladatlapok, idén a 45 éves Bükki Nemzeti Parkra és az 50 éves Hortobágyi Nemzeti Parkra esett a választás. A versenyen 3 fős csapatok versenyeztek, a győztes csapat mindkét kategóriában a magyarországi országos döntőre jut ki, mely 2023. április 22-én lesz.

A 9–10. osztályos kategória dobogós helyezettjei:

I. Madách Imre Gimnázium, Somorja: Botló Vivien, Kucsera Csenge, Lelkes Rebeka. Felkészítő tanár: PaedDr. Veres Gábor

II. Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár: Agh Benjámin, Jakab András Gergely, Pethes Tamás Gergő. Felkészítő tanár: Mgr. Szabó Révész Anita

III. Selye János Gimnázium, Komárom: Bogár Ábel, Gábor Balázs Máté, Kovács Attila. Felkészítő tanár: Mgr. Kovács Zsuzsanna

A 11–12. osztályos kategória dobogós helyezettjei:

I. Egészségügyi Középiskola, Dunaszerdahely: Ábrahám Fanni, Bognár Tifani, Simon Bálint Pál. Felkészítő tanár: PaedDr. Kiss Kinga, PhD.

II. Selye János Gimnázium, Komárom: Klenkó Ádám, Pécsi Virág Veronika, Téglás Nikola. Felkészítő tanár: Mgr. Kovács Zsuzsanna

III. Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Hidaskürt: Čahák Réka, Mészáros Renáta, Szabó Anikó. Felkészítő tanár: Mgr. Balódi István

A területi fordulóban részt vevő iskolák:

Comenius Gimnázium, Zselíz

Egészségügyi Középiskola, Dunaszerdahely

Gimnázium, Párkány

Madách Imre Gimnázium, Somorja

Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, Hidaskürt

Műszaki Szakközépiskola, Komárom

Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár

Selye János Gimnázium, Komárom

Közös Igazgatású Szakközépiskola, Dunaszerdahely

Versenyfelelős: Dr. Török Istvánné (a Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány elnöke)

A területi döntő főszervezője: RNDr. Tóth Tar Éva, PhD. (Selye János Egyetem TKK, Biológia Tanszék)

A területi döntő előkészítésében és megvalósításában részt vettek még: Dr. habil. PaedDr. Nagy Melinda, PhD., Ing. Szencziová Iveta, PhD., Dr. habil. Mészárosné Darvay Sarolta Zsuzsanna, PhD., PaedDr. Dancsa Dániel, Ing. Bucsek Ildikó, Mgr. Hengerics Szabó Alexandra, PhD., Ing. Balázs Pavol, PhD.

Ezúton gratulálunk minden versenyzőnek, és köszönjük a felkészítő tanárok áldozatos munkáját, valamint támagató partnereinknek (Selye János Egyetem, Evergreen recycling, SAM Shipbuilding and Machinery, Panta Rhei könyvesbolthálózat, Kukkónia polgári társulás és a Komáromi Jókai Színház) az együttműködést.

RNDr. Tóth Tar Éva, PhD., a területi döntő főszervezője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?