Húsz százalékkal nőtt a komáromi fürdő forgalma az előző évhez képest

komárom fürdő
Komárom |

Nem volt egyszerű az idei első félév a komáromi termálfürdőt és több más sport- és szabadidős létesítményt üzemeltető Comorra Servis számára. Ám a nyári szezon nagyon jól sikerült a fürdőben, csaknem 50 ezer látogatójuk volt három hónap alatt.

A komáromi képviselő-testület 13. rendes ülésén a napirendi pontok között szerepelt a Comorra Servis félévi gazdálkodása is. Kollár Gábor igazgató elmondta, nagyon hullámzó és problémákkal teli félévet zártak. Ennek a fő oka az volt, hogy több nagyobb mértékű technikai kiadást kellett kompenzálni a félév első félévben, de ennek ellenére igyekeztek a leggazdaságosabb módon működni – miközben végül tudták növelni a bevételeiket is.

A féléves számok szerint a fő tevékenységeik mérlege 69 ezer eurós hiányt mutatott – ellenben a vállalkozói mérlegnél már 49 ezres többlet szerepelt. 2024 első felét tehát több mint 20 ezer eurónyi veszteséggel zárták. Kollár szerint viszont ezt a nyári szezon miatt mindenképpen le tudják majd faragni a második félévben.

„Nagyon jó nyarat zártunk, az időjárás kedvezett a strandolásnak. Ennek köszönhetően a három hónap alatt június-július-augusztusban majd' 50 ezer látogatót fogadhattuk a strandon, ami azt gondolom, hogy szinte egy történelmi eredmény“ 

– hangsúlyozta. 

Hozzáfűzte, 2023-hoz képest 20 %-os növekedést tapasztaltak ezen a téren. Bízik benne, hogy ha a jövőben is folytatódik a trend, ami még jobb gazdasági eredménnyel jár majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?