Tizenhárom gyereket mentettek ki egy kaliforniai "horrorházból"

Louise Anna Turpin
Perris |

Az amerikai hatóságok tizenhárom, embertelen körülmények között nevelt gyereket mentettek ki a kaliforniai Perrisben található otthonukból - derült ki keddi médiaértesülésekből.

Az 57 éves David Allen Turpin és a 49 éves Louise Anna Turpin a világtól elzárva, mocsokban tartotta, éheztette, és esetenként az ágyhoz láncolta 2 és 29 év közötti gyermekeit. A kínzással és gyermekeik veszélyeztetésével vádolt szülőket vasárnap őrizetbe vették - adta hírül az NBC amerikai tévécsatorna helyi irodája.

Turpinék fejenként 9 millió dolláros (mintegy 2,3 milliárd forintos) óvadék ellenében szabadulhatnak.

A hatóságokat az egyik lány vezette nyomra, aki a szüleitől ellopott mobiltelefonról tárcsázta a segélyhívót, miután megszökött a fogságból. A rendőrök nem akarták elhinni életkorát, mert a 17 éves lány az éhezés miatt alig 10-nek nézett ki.

A hatóságok hét, 18 és 29 év közötti fiatal felnőttet és további öt kiskorút - köztük egy kétéves kisgyereket - találtak a perrisi ház sötét, piszkos és büdös helyiségeiben.

Mindegyiküket kórházba szállították, és a gyermek-, illetve a felnőttvédelmi hivatal veszi gondjaiba őket.

Az oktatási minisztérium nyilvántartásából kiderült, hogy Turpinék lakcímén állítólag magániskola működik, amelynek igazgatójaként David Turpint jegyezték be. A tavalyi iskolaévben egy ötödik, egy hatodik, egy nyolcadik, egy kilencedik, egy tizedik és egy tizenkettedik osztályos tanulója volt az "intézménynek" - írta honlapján az ABC News amerikai hírcsatorna.

A környékbelieket megrázták a történtek. A szomszédok zárkózott családként jellemezték Turpinékat.

"Fogalmam sem volt, hogy mi folyik itt" - mondta a közelben lakó Andrew Santillan. "Azt sem tudtam, hogy gyerekek is élnek a házban."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?