18+

Megerőszakoltak, majd felgyújtottak egy nőt Indiában

Belehalt égési sérüléseibe Indiában egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett, emiatt feljelentést tett, majd miközben a bírósági tárgyalásra tartott, támadói felgyújtották - közölte szombaton a rendőrség és a nőt ápoló orvos.
MTI

2019. december 7. 16:49

rendőrség illusztráció
Illusztráció - Fotó: pixabay

Az eset az északi Uttar Prades szövetségi állam Unnao körzetében történt. A 23 éves nő még márciusban feljelentést tett azzal a váddal, hogy két férfi tavaly december 12-én megerőszakolta, miközben fegyvert fogott rá. A két gyanúsítottat őrizetbe vették, eljárás indult ellenük, és bíróság elé állították, de a múlt héten óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket.

A nő éppen az egyik bírósági tárgyalásra tartott csütörtökön, amikor, még mielőtt vonatra szállt volna, öt férfi - köztük a nemi erőszakkal vádoltak - megtámadta: megverték, megszúrták, majd leöntötték kerozinnal, és felgyújtották.

A helyi média értesülése szerint az áldozat testfelületének 95 százaléka megégett, de még így is képes volt egy kilométert gyalogolni, és maga hívni a rendőrséget. Egy újdelhi kórházba szállították, de pénteken leállt a szíve, és nem tudták újraéleszteni. Az öt férfit letartóztatták.

Indiában az utóbbi két hétben ez volt a második nagyon súlyos és országos felháborodást kiváltó nemi erőszak. A déli Haidarábád államban a rendőrség a múlt héten őrizetbe vett négy férfit, mert a gyanú szerint november 27-én megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 27 éves nőt. Őt is úgy gyilkolták meg, hogy felgyújtották. A rendőrség csütörtök éjjel az elkövetők jelenlétében rekonstruálni akarta a bűncselekményt annak helyszínén. A gyanúsítottak megpróbálták elvenni a rendőrök fegyverét és elszökni, de lelőtték őket.

 Indiában nagyon magas a nemi erőszakok száma. A 2017-es a legutóbbi év, amelyből vannak statisztikai adatok: akkor több mint 33 ezer nemi erőszak miatt tettek panaszt hivatalosan, ebből 4200 Uttar Pradesben történt, ahol a legsúlyosabb a helyzet az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kút

Újabb szennyezés veszélyeztetheti a csallóközi vizet

Komárom

Márciusig tarthat a Vág-híd aládúcolása

Vajka

Egyelőre távoli terv a vajkai Duna-alagút

ipolysági határátkelő

Bonyolódik a helyzet az ipolysági határátkelőnél

vonat

VIDEÓ: Saját testével védte a vonat alá esett lányát az apuka

marian kotleba

Kotleba akár 8 évet is kaphat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.