Kiraboltak és megerőszakoltak két spanyol nőt Szenegálban

erőszak
Dakar |

Útonállók támadtak meg egy csoport spanyol turistát Szenegálban, megerőszakoltak két nőt, majd több ezer eurós zsákmányukkal elmenekültek - közölte pénteken a nyugat-afrikai ország hadseregének egyik ezredese.

A bűncselekmény csütörtökön történt a déli fekvésű Casamance régió Diouloulou nevű kistelepülésének közelében. Bár Szenegál egyik legszegényebb térségének számít Casamance, a turisták körében mégis népszerű trópusi erdősége és homokos tengerpartja miatt - mondta a névtelenséget kérő katonai tisztségviselő.

A dakari spanyol nagykövetség megerősítette: négy turistát megtámadtak, de nem nyilatkozott az állítólagos nemi erőszakkal kapcsolatban. A madridi külügyminisztérium időközben konzulátusi segítséget ajánlott fel a bűncselekmény áldozatainak.

A spanyol csoport egy bérelt autóval és szenegáli sofőrrel volt úton, amikor a fegyveresek feltartóztatták őket. Az ügyben megszólaló ezredes szerint az elkövetők két nőt megerőszakoltak az útszélen, majd 4000 euróval elszöktek.

A katonai illetékes szerint a hadsereg keresi az rablókat.

Ez már a második erőszakos incidens az idén Casamance régióban. Január elején ismeretlen fegyveresek megtámadtak egy csoport, tűzifát gyűjtő civilt, megölve tizennégy embert és megsebesítve többeket. Az eset nyomán mozgósították a hadsereg alakulatait a térségben. A hatóságok attól tartanak, a romló közbiztonsági állapotok árthatnak a nyugat-afrikai állam turista látványosságának.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?