Werthertől Papagenóig

öngyilkos

Beszéljünk felelősségteljesen az öngyilkosságról! 

Így lehetne röviden összefoglalni azt a kezdeményezést, amely azt akarja elérni, hogy a britek másképp beszéljenek az öngyilkosságról. A nyílt levél 130 aláírója közt írókat, színészeket, szerkesztőket, közszereplőket – például London polgármesterét, Sadiq Khant – találunk. 

A felhívást az összes médiában dolgozónak címezték, azzal a kéréssel, hogy oly módon változtassanak az öngyilkosság ábrázolásán, hogy az összhangban legyen a jelenség mai, modern értelmezésével. A médiában használt nyelv és képek alakítják a világhoz, egy-egy jelenséghez való viszonyunkat, ezért különösen fontos, hogy az újságírók és a szerkesztők tudatosítsák a befolyásolás mértékét, és érezzék a felelősség súlyát.

Világméretű jelenségről van szó, évente több mint 800 ezer öngyilkosság történik, ehhez jön még sok millió sikertelen öngyilkossági kísérlet. 

A médiatudósításokban az utóbbi években számos érzékeny területen történt előrelépés, például nagyobb megértéssel és szakértelemmel beszélnek faji, nemi, vallási stb. kérdésekről – emlékeztetnek a felhívás szerzői. Érezhető előrelépés történt a megváltozott munkaképességűekről vagy a mentális zavarokkal küszködőkről szóló tudósításokban is. Ehhez képest az öngyilkosságról való beszámolók, hírek még mindig egy elavult nyelvet és káros sztereotípiákat használnak.
 

A részletező leírások az utánzó típusú öngyilkossághoz, a Werther-effektus kiváltásához vezetnek – mint ismert, Goethe regénye, Az ifjú Werther szenvedései öngyilkossági hullámot váltott ki. Különösen veszélyeztetettek a fiatalok, akiket könnyebben „fertőz” meg a médiában bemutatott öngyilkosság. Kerülni kellene a „gyors”, „fájdalommentes”, „hatékony” stb. szavak használatát, és gondolni kell a hozzátartozók fájdalmára. Ugyancsak felülvizsgálatra szorulnak a nyelvi kifejezések: az „öngyilkosságot követ el” azt sugallja, valaki bűnt követett el, amit gyakran az önző, gyáva, vallástalan stb. jelzők használata kísér. 

A hírességek haláláról szóló tudósítások fokozott figyelmet igényelnek, mivel az ő halálukat követően sokkal nagyobb a valószínűsége az utánzó típusú öngyilkosságoknak. Az Egyesült Államokban Robin Williams színész öngyilkosságát követő hónapban 10%-kal ugrott meg az öngyilkosságok száma. Csínján kell bánni az ok-okozati találgatásokkal is, a legtöbb esetnél nem tudjuk, mi volt a pontos kiváltó ok, elképzelhető, hogy több tényező együtt vezetett az öngyilkossághoz.

Az átgondolt nyelvhasználatnak és tudósításnak is szerepe lehet abban, hogy az öngyilkosság kockázata mérséklődjön, és Mozart A varázsfuvolájának szereplőjéhez, Papagenóhoz hasonlóan megbirkózzanak a nehézséggel. Az így elgondolt píszít nem temetni, hanem tanulni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?