<p>Populizmusban már az ellenzék is jó. Hogyan lesz ebből kormányváltás 2016-ban, azt még nem látjuk, a Smer viszont megijedt. S gyorsan alkotmányt módosítana.</p>
Vizes ellenzéki populizmus
Keresgéltek, keresgéltek, aztán végre rátaláltak az aranytojást tojó tyúkra. A jobboldal szerint a kormány ellopja az ivóvizet – galád módon külföldre akarja exportálni, mi pedig itt talán mind szomjan is halunk. Az ellenzék pártjainak többsége szerint nagyjából erről szól a kormányzat által beterjesztett „vizes törvény” módosítása.
A valóságban a törvény pontosan és főleg szigorúbban szabályozná azt, ami most nem nagyon működik normális keretek között. Ha valaki ma vizet szeretne exportálni Szlovákiából, egy sokadrangú hivatalnok által aláírt papír alapján megteheti – nem csoda, hogy a központi hivatalok azt sem tudják pontosan, jelenleg hány ilyen engedély van érvényben. (Valószínűleg egy sem, hiszen nagyüzemi módon ivóvizet kivinni nem filléres beruházás.) Ezentúl több központi szervnek is véleményeznie kellene egy ilyen kérvényt, végül pedig a miniszternek kellene jóváhagynia – avagy sokkal inkább látható a folyamat, mint eddig.
A jobboldali pártokat ez különösebben nem izgatta, az egyszerűbb oldaláról közelítették meg a kérdést. Mit szólnának a választók, ha azt mondanánk nekik: az ivóvizet nem adjuk; a víz nem áru; a Smer el akarja lopni? Persze, hogy felháborodnának, sok mindennel így működött ez már korábban is. Ha valamire azt mondjuk, hogy az közös és mindenkié, most meg a kormány el akarja a csúnya külföldieknek adni, a siker borítékolható.
Ezekre az ösztönökre játszott rá az ellenzék, a Smer pedig – kellően populista pártként – továbbgondolta a játékot. Ha ők kivitellel riogatnak, akkor mi kezdeményezzük az export megtiltását – holott eredetileg pont az ellenkezőjét akartuk –, ha lehet, egyenesen az alkotmány átírásával. Ez ugyanis kellően súlyos javaslat, ráadásul sarokba szorítható az ellenzék is. Ha támogatják, Ficóék azt mondják majd: besorakoztak mögénk. Ha nem, akkor pedig kétszínűséggel fogják őket vádolni („mi meg akartuk tiltani, ők ellenezték, ki akarja itt valójában az ivóvizet exportálni?”).
Valós érvek helyett érzelmeket sorakoztattak fel a pártok, pedig elég lenne, ha megnéznénk, miről is beszélünk egyáltalán. Szlovákiának jelentős vízkészletei vannak, a készletek alig több mint tizedét használjuk csak fel. Minden értelmes országban azon gondolkodnának a politikusok, hogyan lehet ezt a természeti kincset és előnyt kihasználni. Pláne, ha olyan „nyersanyagról” van szó – ellentétben pl. a kőolajjal vagy a szénnel –, amely rövid időn belül megújuló. A szlovákiai készletek ugyanis nem csökkennek, sőt, a fogyasztás viszont évről évre mérséklődik. Lenne tehát mit eladni – persze értelmes, a készletek újratermelődését nem veszélyeztető mértékben –, ha megjelenne a kereslet. Ha az exporttilalmat az alkotmányban tiltják meg, már kereslet sem lesz. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy a közeljövőben találtatik a parlamentben legalább 90 képviselő, aki hajlandó lesz megszavazni az exporttilalom feloldását. Kár, hogy a kormány és az ellenzék a populizmusban verseng, nem az értelmes javaslatokban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.