Vissza a józan észhez – Romney-val

Az amerikai elnökválasztás általában belpolitikai, azon belül is főleg a gazdaságot érintő kérdéseken dől el. Különösen így van ez most, amikor az USA épp kilábalóban van az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzügyi válságából. A gazdaság teljesítménye 2009 nyarától újra növekszik, és ez tavaly már egyre inkább megmutatkozott a foglalkoztatottság növekedésében is (bár az még mindig nem érte el a válság előtti csúcsot). Ezt látva helyesnek tűnhet Obama politikája, azt gondolhatnánk, Amerikának jó lesz, ha a jelenlegi elnök kap még egy esélyt.

A növekedés tény, mértékadó elemzők nem is vitatják, hogy az Egyesült Államok jobban (sokkal jobban) áll az EU átlagánál a válságból való kilábalást tekintve. Sokan kiegyeznének a 8 százalék körüli munkanélküliséggel, sőt számos országnak bármilyen növekedés jól jönne. A kérdés az, mekkora árat fizetnek az amerikaiak az egyelőre ingatag és gyenge fellendülésért. Obamás a helyzetValójában a lassú kilábalásnak rettenetes ára van, mégpedig az államadósság békeidőben példátlan és fenntarthatatlan növekedése, ami katasztrófába sodorhatja Amerikát (s ezzel közvetve az egész világot is).Obama elnöksége alatt az államháztartási hiány mind a négy (fiskális) évben jócskán meghaladta, ill. meghaladja az 1000 milliárd dolláros szintet, aminek következtében vészesen dagad a szövetségi államadósság. Már elérte a 13 ezer milliárd dollárt, de ha hozzászámoljuk az államok és helyi önkormányzatok adósságát is, akkor a teljes közszféra adóssága 16 ezer milliárd felett jár. Ez a horribilis, békeidőben példátlan összeg (ha „csak” a szövetségi kormányzat adósságát nézzük is) nagyobb, mint az USA éves nemzeti összterméke (GDP). Míg az Európai Unió tagországai (köztük Szlovákia) azért küzdenek, hogy a bűvös, a GDP 3 százalékának megfelelő szint alá vigyék az államháztartási hiányt, addig az amerikai deficit 2009 és 2011 között mindig a GDP 10%-a felett volt!Az egyebek mellett a túlzott eladósodás miatt bekövetkező pénzügyi válságból az Obama-kormányzat úgy rántotta ki az amerikai gazdaságot, hogy az államadósság észbontó növelésébe kezdett. Ehhez járult még a központi bank (Fed) politikája, amely olcsó hitelekkel és a pénznyomdát beindítva friss zöldhasú bankókkal árasztotta el Amerikát. Mivel a közgazdaságban van egy alaptörvény, ti. hogy a fák nem nőnek az égig, ezért az eladósodás és pénzkínálat növelése sem folytatható a végtelenségig. Legalábbis az államcsőd és a vágtató infláció (sőt hiperinfláció) kockázata nélkül. Az elmúlt négy év bebizonyította, hogy Obama és csapata képtelen a költségvetési kiadások visszafogására, és így az eladósodás megállítására. Ha az elnök hivatalban marad, a legjobb esetben is (ha mernek jelentős adóemelést végrehajtani) egy magasabb inflációval párosuló stagnálás vár a világ vezető gazdaságára, amely a felhalmozott és tovább dagadó adósságok terheit fogja nyögni. Mit tehet Romney?Az állami túlköltekezés érdemi visszafogására a Romney– Ryan páros megválasztása esetén van esély. Ők képesek a spórolásra, a fiskális alkoholizmus fájdalmas, komoly elvonási tünetekkel járó kezelésére. Visszatérés lenne ez a józan ész politikájához, amikor az állam csak addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér. A republikánus páros már bizonyított e téren, mindketten (Romney massachusettsi kormányzóként, Ryan a képviselőház költségvetési bizottságának elnökeként) következetesen fiskális konzervatívnak bizonyultak. A spórolás és megszorítás persze korántsem népszerű politika, nem biztos, hogy az adócsökkentések a remélt módon pörgetik fel a gazdasági növekedést. Vagyis a republikánusok esetében sem garantált a sikeres harc az adósság ellen, de náluk legalább megvan az esély az érdemi cselekvésre. Ezért Amerika (és tekintettel vezető szerepére a világ is) jobban járna, ha Mitt Romney nyerné az elnökválasztást.