Villanyállam

Éppen kimászott a kert végi fák mögül a nap, hogy megvilágítsa a nyár utolsó keddjét, amikor Bandika és Ervin már a Jednota bejáratához vezető lépcsőkön várakozott, esélyeiket latolgatván. A hatos nyitásig viszont még volt legalább fél óra. Azt hallotta, hogy Szlovákiában talán államosítani fogják a villanyáramot? – törte meg a csendet Ervin. Bandika nem hallotta, és elnézést kért, hogy csak hetven százalékra működik az agya, de államünnepek után sosem tud rendesen aludni. Tudja a fene, mi ez, talán a Covid utóhatása. De hisz már vagy húsz éve erre panaszkodik, míg a Covid csak jövőre lesz három – igazította helyre a hipotézist Ervin. Hát akkor előhatása, mit tudom én – legyintett Bandika, és visszatért a villanyáramra. Mert hogy Peter Kremský, a parlament gazdasági bizottságának elnöke szerint államosítani kellene a Szlovákia területén fejlesztett villamos energiát, különben jön a káosz. Jön a káosz? – kapta fel a fejét Ervin. Miért, ami most van, az micsoda? Nyári vakáció, de az is már csak egy napig tart, felelte Bandika, majd az őszhöz fűződő viszonyáról kezdett beszélni. Nem tudom, maga hogy van vele, de ősszel valahogy jólesik befejezni a dolgokat. Nem vagyunk medvék, tudom, de az ősz közeledtével egyre többet gondolok arra, hogy talán nekem is téli álmot kellene aludnom. A villanyárammal való takarékoskodás tekintetében ez egy meglehetősen progresszív gondolat, bólintott Ervin. Maga szerint megtehetik? Mármint hogy államosítják az áramot, aztán abból is fejadagokat kapunk, mint az ötvenes években a lisztből? – szólt megszeppenten Bandika.

Ervin csak a vállát vonogatta, mondván, nem ért hozzá, de abban biztos, hogy ha államosítanák az elektromos energiát, attól kezdve úgy hívnák, hogy villanyálam, pontosabban két l-lel: villanyállam. Szerintem meg a szóvicceket kéne államosítani, intett kedvesen az egyik kerékpárral érkező elárusító nőnek Bandika. Sosem titkolta, hogy zavarják a szóviccek. Vannak amúgy ennél nagyobb kérdések is a világban, szóval ne ragadjunk le – vette vissza a szót. Én például sosem értettem, hogy lehet Budapest közelében olyan sok egy szótagos településnév. Páty. Gyál. Fót. Vál. Érd. Azt hiszem, nem tudnék olyan helyen élni, amelynek neve csupán egy szótag, vallotta be szomorúan. Már hogyne tudna. Hisz Pest is csak egy szótag, és Bécs is. Ne mondja már, hogy nem tudna élni ezeken a helyeken. Hát nem tudom, a városokkal talán másképp működik. De Gödre, Mányra, Dányra vagy Bagra biztosan nem költöznék. De még Tátra sem. Alacsony- vagy Magas Tátra? – kérdezett ismét Ervin, de Bandika olyan képet vágott, mint aki éppen elveszített egy fogadást, melynek értelmében négykézláb kell megtennie a Valašské Měziřící–Rožnov pod Radhoštem távot.

Na mindegy – emelkedett fel a lépcsőről Ervin –, hát ha ez lesz a villannyal, akkor mégsem veszek magamnak karácsonyra ezer euróért Kitchen Aid konyhai robotgépet. Vagy legfeljebb kéz alól. Jó, hogy mondja – kapott a fejéhez Bandika. Tavaly megfogadtam, hogy legközelebb már szeptemberben beszerzem a karácsonyi ajándékokat. Sűrű lesz ez a szeptember. De Ervin ezt már nem hallotta, mert becsukódott mögötte a fotocellás ajtó.

A szerző a Vasárnap munkatársa