Vélemény

Viharfelhők a Tiso utca felett

Az empátia hiánya és a történelmi tények ignorálása önmagában még nem bűncselekmény. Kulcsmondat ez Daniel Lipšic speciális ügyésztől a várnai Tiso utca esetével kapcsolatban.
author
Korpás Árpád

2022. január 15. 11:00

Jozef Tiso
Jozef Tiso - TASR/AP-felvétel

A Zsolnához közeli Várna (Varín) községben Lenka Ticháková helyi képviselő szégyelli, hogy a többi közt a szlovákiai zsidók haláltáborokba hurcolásáért is felelősségre vont, 1947-ben háborús bűnösként kivégzett államelnökről-lelkipásztorról elnevezett Jozef Tiso utcában kell laknia, ezért utcanév-módosítást javasolt. Egyetlen képviselőtársa sem állt mellé, és több helybeli az ilyenkor szokásos érvek (kényszerű okmánycserék stb.) felsorolásán túl elismerőleg szólt Tisóról. Akadtak, akik felszólították Tichákovát, hogy ha nem tetszik neki az utcanév, költözzön el. Nyáron újra eredménytelenül indítványozta a névváltoztatást a helyi önkormányzatnál, de képviselőtársai elzárkóztak az érdemi vita elől. Ezután a Speciális Ügyészi Hivatal utasítására tíz helyi képviselő ellen eljárás indult, állítva, hogy vétséget követtek el: az alapvető emberi jogok és szabadságok elnyomását célzó mozgalommal rokonszenveztek. Lipšic azonban a képviselők panasza alapján törölte a vádemelésről szóló határozatot. Lépését – leegyszerűsítve – azzal indokolta: nem számít rokonszenv-nyilvánításnak, hogy a képviselők nem jártak el az ügyben.

A speciális ügyész más nyilatkozatában azt is hangsúlyozta, hogy az alkotmány nemcsak a szép és jó, hanem az igaztalan és buta gondolatokat is védelmezni hivatott. Ha pedig az embereket igaztalan vélekedésükért vonnák felelősségre és büntetnék, az a véleménynyilvánítás szabadságának végét jelentené.

Lipšic felelős poszton lévő szaktekintély. Okfejtése világos; a jogrend és a társadalmi béke fenntartása szükséges. Hatványozottan az egy olyan zavaros időszakban, amikor a koronavírus-járvány – társadalmi „szövődményeivel” együtt – sok mindent megváltoztat körülöttünk.

Míg egyesek fegyelmezettebbekké és körültekintőbbekké válnak, másokat demoralizálja és türelmetlenebbé tesz az új helyzet.

A büntető törvénykönyv tervezett módosítása kapcsán Lipšic kifejti, hogy az álhírek, híresztelések, igaztalan információk és összeesküvéselméletek ellen küzdeni kell, de nem a vita korlátozásával vagy tiltásával, hanem több vitával. Hozzáteszi, hogy a jogosult intézmények és szaktekintélyek kommunikáljanak, leleplezve az álhírekkel összefüggő hazug információkat. Ezzel is csak egyetérthetünk.

A gond azzal van, hogy az összeesküvés-elméletek, az álhírek, a szélsőséges nézetek és a tekintélyelvű, parancsuralmi rendszerek hívei általában nem a tényeket akarják, hanem vélt igazuk felülkerekedését bármi áron. A hátuk mögül kibicelő politikusaik meg a minél nagyobb hatalmat. Magasról tesznek a „jogosult intézmények és szaktekintélyek” érveire és a történelmi tényekre, illetve azokat szelektív módon csoportosítják. A Tiso-rezsimből nekik így csak az általa vezetett szlovák állam háborús konjunktúrából és vagyonelkobzásokból fakadó viszonylagos jóléte, valamint Tiso „mártíriuma” marad. Politikusaik pedig már ezt a témát is betárazták a következő kampány idejére – bárhogyan alakuljon is a várnai Tiso utca ügye, nekik jól jön.

Az elmúlt hónapok közvéleménykutatási eredményei alapján kiszámíthatatlanul sokesélyes az ország közeljövője. Amikor a kilencvenes években olyan volt a hatalom összetétele és a társadalom légköre, jött a táblaháború, előbújtak az önkéntes nyelvrendőrök. Ha olyan lesz a hatalmi-társadalmi közeg, jönnek a Tiso utcákat kezdeményezők?

Nem tudjuk. Egy biztos: ha az ország válik egy nagy Tiso utcává, az olyan zsákutca lesz, ahonnan semerre nincs kijárat.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A selmecbányai egyeztetés résztvevői: Szalay-Bobrovniczky Kristóf magyar, Jaroslav Naď szlovák, Jana Černochová cseh védelmi miniszter és Marcin Ociepa lengyel védelmi államtitkár(TASR-felvétel)

Ukrajna tekintetében nem egységes a V4

Putyin ann

Putyin hamarosan bejelentheti a megszállt területek annektálását

lengvarský k

Lengvarský szerint 1500 orvos tervezi benyújtani a felmondását

d

Rengéseket jelentettek a szeizmológusok az Északi Áramlat gázvezetékek meghibásodása után

infláció

Durván befékez a szlovák gazdaság

d

FOTÓK: Hosszú sorokban állnak az oroszok a grúz határ előtt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.