Vigyázó szemünket Rozsnyóra vessük

Tartok tőle azonban, hogy ez egyre kevesebb embert érdekel, ami szomorú, mivel parlamenti érdekképviseletünk a tét, Brüsszelben és Pozsonyban egyaránt. Visszatekintve a (cseh)szlovákiai magyarság kilenc évtizedes történetére azt kell látnunk, a legjobb szlovák párt sem képviseli oly mértékben a magyarok érdekeit, mint egy esetlegesen gyengécske magyar. Tudják ezt a választók, akik vélhetően nem a pártprogram miatt szavaznak az MKP-ra, egyrészt, mert pártprogramokat nagyon kevesen olvasnak, másrészt, mert nincs is olyan; és tudja ezt a párt is. A parlamenti matematika szempontjából mindegy, hogy a választópolgár szívből jövő szeretetből, meggyőződésből, számításból vagy tehetetlenségből adja-e a voksát a pártra, a lényeg, hogy adja.

A külső szemlélőt azonban a párt jó ideje egy felbolydult méhkasra emlékezteti, a híradások a folyamatos fuck upról szólnak, és a párt eddig nem találta meg a módját, hogy a forrongó helyzetet sikeresen „lekommunikálja”. Persze, lelkiismeretes bogarászással, aprómunkával összerakhatók a mozaik darabjai, de egy párt nem várhatja el egy szlovákiai magyar fejőnőtől, tanítótól, hegesztőtől, vasutastól, nehézbúvártól, szociális munkástól – szóval attól az átlagos választópolgártól, akit minden politikai erő térden állva szeret négyévente –, hogy ezt megtegye. Pedig újság, rádió, tévécsatorna, hírügynökség van akármennyi. Ehelyett a pártjéghegy csúcsán ülők a lehető legrosszabb megoldást választották: gőgös hallgatásba burkolóztak. A szakadárok és a pártvezetés által verbálisan egyaránt deklarált hírzárlat ellenére azonban egész héten tele volt a sajtó mindkét oldal nyilatkozatával. Eleinte még komolykodón titkolózva, utóbb már teljesen nyíltan üzengettek az urak, a hírzárlat ellenére. Ami lehet akár vicces, akár szánalmas, a rendpártiak meg Rózsa Sándorként vonhatják össze a szemöldöküket e nyilván célzatos fegyelmezetlenség láttán, de a választópolgár szempontjából pozitív, ugyanis egy pártnak, egy családtól vagy golfklubtól eltérően nincsenek belügyei. Ha a szavazatommal fizetek egy termékért, tudni akarom, hogyan működik.

A 2007 márciusa óta hol burkoltan, hol nyíltan, hol még annál is nyíltabban folyó kakaskodás – igaz, csak tyúkudvari – csatazajában elveszik a lényeg: mi lesz a szlovákiai magyar átlagemberekkel, akiket elvben képviselni kellene, s akik magasról tesznek a kakasok egyéni ambícióira. Vajon ezzel fognak-e foglalkozni a bányavárosban, vagy a diskurzus megmarad ama bizonyos bányászbéka feneke alatt?