Veszett fejsze nyele

Dőreség lenne hat héttel az amerikai elnökválasztás előtt jóslatokba bocsátkozni. Azért érdemes foglalkozni a témával, mert az amerikai kampány hatással van a világpolitikára és fordítva: a napi külpolitikai történések meghatározhatják, hogy végül ki lesz az USA elnöke.

Ezzel máris ellentmondtunk annak a megállapításnak, amelyet az utóbbi hetekben szinte minden amerikai felmérés végére odabiggyesztenek: enyhe Obama-fölény mutatható ki, az elnök a külpolitikai kérdésekben vezet, de a fő téma az amerikai választók szemében a hazai gazdaság állapota, s ebben Romney a jobb. Mondjuk ki: 9/11 óta ez így már nem igaz, csak az évtizedes beidegződés miatt ismételgetik a médiaguruk.

Miután Romneynak néhány szerencsétlen kiszólással sikerült maga ellen fordítania Amerika felét, a szegényebb rétegeket, mindketten a középosztályt célozták meg, ebből is azt a nyolc-tíz százalékot kitevő csoportot, amely még bizonytalan. Nem műveletlen, a világ eseményei iránt közömbös vagy teljesen tájékozatlan emberekről van szó. Ez a másik érv amellett, hogy a külpolitika igenis eldöntheti az idei elnökválasztást. És ha Obama nyer, azt elsősorban annak köszönheti, hogy Romney stábja – főleg a beszédírói – több osztállyal gyengébb az övénél.

A világ is üzenget Amerikának. Ha Nyugat-Európában lenne a választás, Obama hatalmas főlénnyel nyerne, Romney Kelet-Európában is főleg a lengyeleknél vezet, akiktől Obama elvette azt, amit Bush megígért. Ennél sokkal fontosabb, hogy például az utóbbi hetekben meg lehetett figyelni: Moszkvában és Pekingben sokkal visszafogottabban, már-már gyanúsan visszafogottan reagáltak minden olyan ügyre, amely kényes volt az amerikai–orosz vagy amerikai–kínai viszonyban. Moszkva és Peking világosan jelzi: nem akarják nehezíteni Obama dolgát, s ezzel letették a garast. Persze nem biztos, hogy az USA-nak vagy a világnak ez jó, de ez a téma külön regényt érdemelne. A világpolitika fontos szereplői közül csak Izrael áll ki Romney mellett, amin nem is lehet csodálkozni Obama és Netanjahu hírhedten rossz viszonya miatt. Ez nagy csapás lehet az elnöknek az erős amerikai zsidó lobbi miatt, de a latínók sokkal többen vannak.

Amikor Obama azt hihette, hogy bin Laden megölése miatt nyeregben érezheti magát és az év második felében már nem kell nagyobb kihívással szembenéznie, jött a szerencsétlen Mohamed-film, az amerikai nagykövet megölése Líbiában, a zavargások az iszlám országokban. A külpolitika megint berobbant az amerikai kampányba. Volt igazság Romney-nak abban a bírálatában, hogy Obama tétovázott, először szinte bocsánatot kért a muzulmánoktól a próféta megsértése miatt és csak aztán ítélte el az erőszakot. De Irán vagy a szíriai felkelők támogatásának ügyében túllőtt a célon – ez volt a veszett fejsze nyele. Már nem úgy érvelt, mint egy lehetséges felelős államférfi, a világ első embere, hanem mint egy, az ellenfelének mindenáron ártani akaró kampánymenedzser. Ezért üthette ki őt Obama azzal az egyszerű félmondattal: ha Romney újabb háborúba akarja belesodorni Amerikát, akkor mondja ki nyíltan a választók előtt. Persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy a világon senki – így sem Obama, sem Romney – nem tud mit kezdeni az arab tavasszal és fő eredményével, az iszlámizmus előretörésével és győzelmével.