Versenyfutás két óceánon

A Canberra–London–Washington-tengely komolyan vehető – úgy gazdaságilag, mint katonailag. Ez utóbbi együttműködés még régebbi: a német enigmát is feltörő Öt Szem Szövetség egy közel 80 éves angolszász platform, és alighanem a világ legsikeresebb hírszerző együttműködése. Ennek részese még Új-Zéland és Kanada.

Egy lépést tegyünk hátra, hogy perspektívába helyezhessük az AUKUS létrejöttének jelentőségét. Az úgynevezett „Indo-Pacific” régió már Trump alatt deklaráltan a legkomolyabb katonai kihívás lett az Egyesült Államokban. Elnevezését is akkor változtatták meg, a korábban külön kezelt csendes-óceáni és indiai-óceáni régiókról. Nem másról, mint Kína bekerítéséről van szó, amely az euroatlanti hatalmak alapvető biztonságpolitikai érdeke.

Ebben az Egyesült Államok egy gyűrűt épít, amelynek tagja India, Japán, Dél-Korea és a Fülöp-szigetek – utóbbi minden probléma és kihívás ellenére. A belső magot azonban most az angolszász hatalmak adják, és ez egy nagyon erős üzenet.

A történet tehát nem arról szól, hogy Franciaország el tud-e adni sok milliárd euróért dízelmeghajtású tengeralattjárókat az ausztráloknak. A kérdés sokkal inkább az volt, hogy az ausztrálok biztonsága és az angolszász jelenlét megerősítése milyen eszközöket kíván.

Erre a válasz pedig az lett, hogy atommeghajtású tengeralattjárók kellenek, amelyeknek jóval nagyobb a hatósugara: lényegében amíg kitart a legénység ellátmánya, szinte bármeddig víz alatt tudnak maradni, szemben dízel társaikkal, amelyek gyakran tankolnak. Ez a döntés Kínának szól, a franciák másodlagos elszenvedői.

A brit nagyhatalmi érzésnek sem tesz rosszat a brexit után ez a szövetség, de valójában Ausztrália ingadozott eddig. Canberra sokáig próbált barátkozni Pekinggel, az ausztrál gazdaság és export egyre inkább függött Kínától – egészen két évvel ezelőttig. Akkor a koronavírus eredetének kivizsgálásától kezdve a megvásárolt ausztrál parlamenti képviselőkig mindenféle botrány a felszínre került, és a Kínai Kommunista Párt rendre szankciókkal válaszolt. Komoly gazdasági szektorok estek áldozatul Ausztráliában a kínai politika által bedobott retorzióknak.

Ezek fényében nem meglepő, hogy Ausztrália visszasétált az amerikai táborba, immár végleges meggyőződéssel.

Tanulságos történet ez minden ország számára, amely „szövetséget” vagy „barátságot” képzel magának Kínával. Nem arról van szó, hogy nem lehet velük kereskedni, egyáltalán nincs ez kizárva, sőt, szükséges. Az viszont biztos, hogy egyenlőtlen kapcsolat esetén Peking nem hezitált kihasználni súlyelőnyét. Ennek árát fizetik most meg, meglepő gyorsasággal. Az ausztrál atommeghajtású tengeralattjárók (nem hordoznak nukleáris töltetű rakétát!) az amerikai indo-pacific stratégia központi elemét képezik, miután Canberra az amerikai terv mögé állt.

Óriási győzelem ez Bidennek és üzenet a többi habozó regionális szövetségesnek és mindenkinek, hogy az amerikai védelmi ernyő visszatér. Peking sikertelenül próbálta kooptálni a legtöbb szomszédos országot: ahogy Malajziában is visszaütött a korrupcióval vásárolt befolyás és megbuktak az emberei, úgy a dél-kínai-tengeri terjeszkedés sincs ínyére sokaknak.

A geopolitika a szemünk láttára tereli össze mindazokat szövetségesnek, akiknek egyszerűen nem érdekük egy egyoldalú kínai dominancia árnyékába kerülni. Építhette volna ezt óvatosabban is a Kínai Kommunista Párt – Hszi döntése volt, hogy meredek előrenyomulás.

Mondanom se kell, számunkra a legnagyobb fejfájás megint csak az, hogy vajon Európa hol van ebben az egész történetben? Miért nem szereplő? Jó lenne, ha az Európai Unió nem fordulna el némi francia sértettség miatt a világ következő nagy geopolitikai játszmájától.