Várat magára az igazi meglepetés

Az nem volt meglepetés, hogy a miniszterelnök szokásához híven újra késett, mint ahogy az sem, hogy a koronavírus elleni harc eddigi mérlegét megvonva kidomborította saját kabinetje érdemeit, és kifogásolta elődje, a Pellegrini-csapat első negyedévi munkáját. Az adatokkal teletűzdelt prezentációjának lényege, hogy ahol az állam sikeresen felveszi a harcot a vírus terjedésével, ahol gyors és határozott döntéseket hoznak, ott a gazdaság is kevésbé sínyli meg a világjárvány okozta kényszerű leállások sorát.

Közbeszúrt megjegyzésünk, hogy e téren kirívó ellenpélda Svédország, amely a járványkezelés terén különutas politikát folytatott: amennyire lehetett, Stockholm igyekezett a normális mederben tartani a hétköznapi életet, amit a gazdaság viszonylag szerény beszakadással honorált. Ám az is tény, hogy az idei első negyedévben, amikor a kór még csak éppen meglegyintette az Európai Uniót (leszámítva Olaszországot), Szlovákia gazdasági teljesítménye az uniós átlagnál gyorsabban zsugorodott, míg a második negyedévben – immár a Matovič-garnitúra idején – feltornáztuk magunkat a középmezőnybe, de ez még mindig bő 12 százalékos, az önálló Szlovákia történetében példátlan zuhanást jelentett. Kedves sportág a gazdaság számainak egybevetésén alapuló versengés, amiből például kiderül, hogy a visegrádi négyek csoportjában egyelőre éppen Magyarország a legkevésbé válságálló. Olyannyira, hogy az első negyedévhez képest csak a járvány által rendkívüli módon sújtott spanyol gazdaság és Nagy-Britannia teljesítménye zuhant jobban. Ebből adódóan minden jel szerint gyökeresen át kell írni az idei magyar költségvetést (nálunk ez már megtörtént), és

ki tudja, hogy a forint árfolyama milyen riasztó kanyarokat vesz ismét.

De térjünk vissza Szlovákiába, ahol a meglehetősen szerény állami segítség ellenére sem szabadult el eddig a munkanélküliség. Ez mind dicséretes, ám nem győzzük hangsúlyozni, hogy sikerünk záloga döntően az 500 milliós uniós közös piac. Hiszen most is mi történt? Júniusban magára találtak az itteni autógyárak, májushoz képest felpörgött a termelés, ez pedig magával húzta az ipart és lökést adott az exportnak is.

Ahogyan Vladimír Baláž, a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének munkatársa mondta, „extrém módon nyitott a gazdaságunk, ezért létfontosságú számunkra Németország, Franciaország és Olaszország felvevőpiaca”.

Az ország állapotának alakulásában természetesen a jelenlegi kormánynak is szerepe van.

Remélhetőleg a múlt hét folyamán meghozott egészségügyi intézkedések szeptembertől kivédik a járvány újabb támadását, és nem járunk úgy, mint a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében 8 gólt begyűjtő Barcelona védelme.

Az igazi védekezés, a gazdaság talpra állítása azonban csak most kezdődik. A munkaügyi miniszter próbálkozik az alkalmazottaknak a bajban védőhálót nyújtó kurzarbeit meghonosításával, a realitásoktól elszakadó minimálbér megregulázásával, Richard Sulík gazdasági miniszter csapata pedig már dolgozik a vállalkozókat segítő újabb 100 pontos csomag összeállításán. Minderre égető szükség van, hiszen az egykori tátrai tigris már évek óta képtelen az ugrásra, 2010 óta gyakorlatilag nem közeledtünk az Európai Unió átlagához. Eközben Csehország ezalatt 84-ről az uniós átlag 90 százalékára zárkózott fel, de mi egy helyben dagonyázunk valahol a 75 százalék körüli szinten. Lassan lecseng a nyár, ideje lesz a kormányzati csúcsszervekben felpörgetni a munkát, hogy október derekáig épkézláb, az országot felfelé ívelő pályára juttató átfogó programot dolgozzanak ki – a koncepció Brüsszel asztalán landol, és a projektek nívójától függően nyitják ki azt a pénzcsapot, amiben július 21-én, öt napon át tartó tanácskozásukon az uniós állam- és kormányfők megegyeztek.

Szlovákia számára 43,8 milliárd (!) euró hasznos és értelmes elköltése a tét, ami nagy dolog egy olyan országban, ahol bő 500 nap egy-egy uniós pályázat elbírálási ideje. Ha ez mégis sikerülne (legyen így!), nos, az lenne az igazi meglepetés.