Válságkeresztelő

válság

A válságoknak is kéne nevet adni, mint Amerikában a hurrikánoknak.

Verébnyi pelyhekben potyogott a hó, amikor Bandika és Ervin megtudták, hogy hónapokon belül megjelenik Bodor Ádám új kötete. Be is ültek gyorsan A rakodópart alsó kövéhez címzett fővárosi pohárszékbe, hogy átbeszéljék, ami ezzel kapcsolatban átbeszélésre érdemes. Azt ugyanis nem tudták, hogy a készülő kötet regény-e, vagy novellagyűjtemény, csak azt, hogy a címe az lesz: Sehol. Bandika szerint ez biztosan regény, hiszen a regény verhetetlen a műfajok közt a piacon, vagyis egy író hülye lenne nem regényt írni, ha már egyszer írással múlatja az időt. Ervin vattakabátja ölelésébe süppedve mormolgatott maga elé néhány érthetetlen szót, és felidézte, amikor neki kezdő író korában azt üzenték a kiadóból, hogy ne termeljen eladhatatlan című könyveket. A Sehol ugyanis szerinte eladhatatlan című könyv, s félő, hogy csak azok veszik meg, akik tudják, ki írta. Mert míg a Szerelem a kolera idején vagy A kőszívű ember fiai már címükkel gondolkodásra és érdeklődésre serkentik a potenciális olvasót, nem is beszélve az olyan címekről, mint A kukorica gyermekei (Stephen King) vagy a Naplemente Saint Tropez-ban (Danielle Steel). A Sehol semmit nem generál a könyvesboltban ténfergő potenciális vásárló agyában.
 
Ekkor kezdett beszélni a falra erősített tévéből egy makrogazdasági szakértő, aki elmondta, hogy a makrogazdasági mutatók azt valószínűsítik, hogy idén is bekövetkezhet a világgazdaságban egy kisebb vagy nagyobb pénzügyi-gazdasági válság. Rózsika, a csapos egyből megijedt, és kérlelte a két jó barátot, mondjanak már valami biztatót. Bandika és Ervin megnyugtatták Rózsikát, hogy ha valaki, akkor ő mint kocsmáros, csak nyerhet egy új gazdasági válsággal. 

Ha ugyanis az emberek elveszítik munkahelyüket, nagyobb eséllyel mennek kocsmába. Hiszen van idejük szomorkodni.

Rózsika szerint ez abszurdum. De Bandika elmagyarázta: hát kik is alkotják jelenleg a törzsközönségét a kocsmának? A gazdagok? Nem. A szegények. És mivel tudjuk, hogy míg lesz szegény, mindig több szegény lesz, a válság idején meg pláne, vendég is lesz bőven. 

Ervin szerint továbbá a válságoknak is kéne nevet adni, mint Amerikában a hurrikánoknak. Katrina, Harvey, vagy Irene. 

A gazdasági válságok meg kaphatnának például kutyaneveket.

Azzal is szimpatikusabbá tennénk őket az emberek szemében, és könnyebben megértenék, hogy a visszaesés, a recesszió is szükségszerű jelenség, hiszen a növekedés sem lehet állandó. Állandó növekedés? Ervin szerint az olyan, mintha azt kívánnánk, hogy sose legyen ősz meg tél, csak mindig nyár és tavasz. Hát ez szembemegy a természet logikájával. Szóval szerintük az idei válság, ha egyáltalán bekövetkezik, viselhetné valamelyik népszerű kutyanevet. Bodri, Buksi, Csöpi, Morzsa. Ezután is jó légy, Morzsa!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?