Óránként 290 kilométeres széllökésekkel elérte Ausztrália nyugati partjait a Zelia ciklon pénteken – jelentette be az ország meteorológiai szolgálata.
Pusztító ciklon érte el Ausztrália partjait
![ciklon](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2023-08/shutterstock_2211804287.jpg.webp?itok=dNc_mZiH)
A tájékoztatás szerint az ötös, azaz a legmagasabb kategóriába sorolt Zelia áthaladt Port Hedland városán, meteorológusok pedig arra figyelmeztettek, hogy az elkövetkező 24 órában akár több mint 300, a következő három napban pedig 500 milliméter csapadékra is lehet számítani. Matthew Collopy, a szolgálat egyik munkatársa árvizekre is felhívta a figyelmet. Darren Klemm, Nyugat-Ausztrália tűz-és vészhelyzeti szolgálatának vezetője azt mondta, a veszély nem múlik el közvetlenül a ciklon távozása után, példaként pedig a Zelia által esetlegesen megrongált épületeket, törmelékeket és leszakadó kábeleket említette.
A város kikötőjét már szerdán lezárták, az ott élőket pedig – mintegy 15 ezer embert – pedig felszólították, hogy maradjanak otthon.
Az ABC ausztrál műsorszolgáltató azt közölte, néhány áruházat is bezártak, miután a helyiek korábban már szinte az egész készletet felvásárolták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.