A londoni Times címlapja a hírhedt iraki Abu Ghraib börtönben tett látogatásról számol be, ahová először engedtek be újságírókat a foglyok kínzásával kapcsolatos botrány kipattanása óta – írja a BBC információira hivatkozva a NOL.
Újságírók látogattak a hírhedt bagdadi börtönbe
A londoni Times címlapja a hírhedt iraki Abu Ghraib börtönben tett látogatásról számol be, ahová először engedtek be újságírókat a foglyok kínzásával kapcsolatos botrány kipattanása óta – írja a BBC információira hivatkozva a NOL. „A bagdadi kínzókamrában” című cikk arról számol be, hogy az amerikai hadvezetés legújabb propaganda-akciója visszafelé sült el. A tudósító leírja, megtiltották neki és társainak, hogy beszéljenek a fogvatartottakkal. Hogyan fogadták a nyugati és arab újságírók delegációját a foglyok? „Vigyetek haza minket! Vessetek véget ennek a tragédiának” – kiabálták. „Ez a szabadság és demokrácia, amit ígértetek?” – vonták kérdőre a látogatókat. Az újságíróküldöttséget Miller tábornok vezette végig a létesítményen, aki eddig a Kuba területén lévő Guantanamo öbölbeli börtön parancsnoka volt – írja a lap.
A brit Daily Telegraph szalagcíme Bush elnököt idézi: „A demokráciában követünk el hibákat, de ki fogjuk deríteni az igazságot”. A lap az iraki börtönben végrehajtott kínzásokkal kapcsolatban kitér arra, hogy a botrány rettentesen sokat ártott a koalíciós erőknek. Mindez – a lap szerint – csak tetézte a „szörnyű, hónapok óta folyó próbálkozásokat” a lázadók előretörésének megálllítására a szunnita háromszögben, és a militáns siíták felkelésének elfojtására.
Az ugyancsak londoni Financial Times elemzésében megjegyzi, hogy a külföldi munkavállalók elrablása és meggyilkolása megakasztja az iraki helyreállítást, mert a növekvő biztonsági kiadásokat az infrastruktúrára fordítandó összegekből vonják el.
A német Süddeutsche Zeitung is komoly figyelmet szentel az amerikaiak Irak-politikájának és a börtönbotránynak: „Pár nap alatt Amerika többet vesztett presztizséből és befolyásából, mint az egész háború alatt” – figyelmeztet a német újság. A Frankfurter Allgemeine Zeitung pedig visszautasítja Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kijelentését arról, hogy a börtönincidens nem hordoz amerikai nemzeti jelleget. A lap szerint Rumsfeldnek egyszerűen be kellett volna ismernie, hogy az eset bűntény.
A Berliner Zeitung -a szerdai robbantások után- a nyári olimpiai játékok biztonsága miatt aggódik. A lap szerint Athénnak eddig minden esélye meg volt arra, hogy elkerülje a nemzetközi terrorizmus, hiszen Görögország ellenezte az iraki háborút és a saját terroristáival, a November 17. nevű csoporttal tavaly leszámolt. A svájci Le Temps szerint a támadás óta a görög kormány „zavarban van”. A lap úgy tartja, „bár nem voltak áldozatok és a kár sem túl komoly, de nem is jöhetett volna rosszabbkor a támadás, mint az Olimpiai Játékok megnyitása előtt 1OO nappal”. A párizsi Liberation a görög robbantások kapcsán nem lát különbséget a terroristák indíttatásában – "New York és Madrid után Athén teljesen természetes célpont mind a dzsihád zászlaja alatt – vagy akár az antiimperializmus nevében tevékenykedőknek.”
A spanyol közvélemény örömmel fogadta a „remek hírt”, miszerint Rodrigo Rato, volt spanyol pénzügyminiszter, lett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új igazgatója, állítja az El Pais. „Ez megerősíti a spanyol demokrácia presztizsét és növeli Spanyolország politikai súlyát a világ vezető intézményeiben”. Ennek ellenére a lap szeretné, ha az IMF új, a geopolitikai helyzetnek inkább megfelelő procedúra segítségével választaná a vezetőségét. Mint a lap érvel, a jelenlegi módszer egy nagyon régi megegyezésen alapul a Valutaalap és a Világbank között, miszerint az IMF-et egy európai, a Világbankot pedig egy amerikai kell hogy vezesse.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.