Új radičovái rettegés

A népnek vezérre van szüksége. Mivel ez a plebs egyik alaptulajdonsága, nehéz értékorientált, programalapú progressziót elérni, hiszen a vezér többet számít a tartalomnál – zanzásítva így foglalható össze az utóbbi évek közállapotainak értelmiségi kritikája. Hogy aztán a leírt valóságon kesergő entellektüel vigyázó szemeit Andrej Kiskára vesse, és felállva tapsoljon, amint az államfő mond valamit. Mintha mindenkinek vezérre és reményre lenne szüksége...

Kiska nem igazán meggyőző teljesítménye ellenére is az utóbbi időszak központi politikai figurájává vált, sokak számára egyfajta megváltói szerepkörbe kényszerülve. Mások pedig tőle rettegnek. Kiska szűk egy év múlva lejáró elnöki mandátuma után a pártpolitika szorítójába lépne, még nem tudni, hol, hogyan, kikkel és mivel, de hívei és a tőle tartók táborában is túlmozgások szemtanúi lehetünk. Pedig valószínűsíthető, hogy az izgalmaknak nagyobb a füstje, mint a lángja. Tény, hogy Kiska működése felüdülés Ivan Gašparovič rémes tíz éve után – az átugrandó léc a földön hevert! –, ám sajnos a hozzá fűzött reményeket csak részben váltotta be. Ami pedig még fontosabb: az elnöki szerepkör teljesen más habitust kíván, mint egy pártelnöki funkciója. Így eléggé nehezen jósolható meg, Kiska milyen lenne pártvezetőként. Kevésbé diplomatikusan fogalmazva: nem biztos, hogy a csodát tőle kell várnunk.

Amit eddig láttunk, az alapján nem kell nagyon rettegnie tőle a konkurenciának. Az elnök kiszámítható, lassú mozgású, keveset kommunikál. Sajtótájékoztatókat nem tart, csak nyilatkozatokat olvas fel, ergo kényelmetlen kérdésekre nem kell válaszolnia – sőt, gyakorlatilag semmilyenre sem. Ritkán ad interjút, valós téttel bíró politikai tárgyalásokon hébe-hóba vesz részt, tevékenységének nagy része reprezentatív jellegű. Nem tűnik homo politicusnak, márpedig aki nem az, azt felfalja a közeg. Erre a legjobb példa Iveta Radičová, aki a jobboldalon belül páratlan népszerűség mellett kapta kezébe a marsallbotot, hogy aztán elbukjon a pártpolitika labirintusaiban. Hiába volt tiszta és hiteles, ha ez nem társult kormányzóképességgel, vezetői és közéleti menedzserkészségekkel. Kiska hasonló formátumnak tűnik, ráadásul egyelőre nála még a tartalom is hiányzik.

A Postoj nevű portál által rendelt felmérés 25%-os választási potenciált mutatott Kiskának, amit sokan félreértenek. Ez a szám azok összessége, akiket meg tud szólítani a jelenlegi államfő. Csakhogy nem lebegünk légüres térben, a konkurencia igyekezni fog megtartani a saját választóit. Radoslav Procházkának a pártalapítás előestéjén nagyobb potenciált mértek, aztán 15–17%-ot tudott meríteni a hálójába, hogy aztán egy-két matoviči húzás és jó pár öngól után épphogy bejusson a parlamentbe. Projektje azóta a történelem szemétdombján végezte.

Kiskának bizonyos tekintélyt és tiszteletet kölcsönöz az elnöki hivatal, de ez nem tart ki örökké. Pártpolitikusként az eddiginél sokkal többet kell mutatnia, ráadásul a legfontosabb értékrendbeli kérdésekre is választ kell adnia – nem adhatja el magát egyformán hitelesen a jobb- és a baloldalon, a liberális és a konzervatív közegben is.

Ha az államfő pártot alapít, százalékokat fog elvenni a jobboldali szereplőktől – ez főleg a bejutási küszöb környékén levitáló, liberálisabb szlovák választókat megszólító pártoknak fájhat (Spolu, Progresszív Szlovákia, Híd). Ám eddigi tevékenysége és megnyilatkozásai alapján nem tűnik a Smer kihívójának vagy az új miniszterelnöknek. A találgatások helyett – kitől vesz el, ki fog vele szövetkezni, hány százaléka lesz – sokkal izgalmasabb az a kérdés, hogy mit tud egyáltalán kínálni?