Transzban egy szakálltól

A beszélgetés menete egyébként évről évre megismétlődik: sokan megnézik a műsort, csodálkoznak, hogy mik vannak, majd pedig értetlenkednek a sorrend, az előadók és a dalok minősége kapcsán. Az idei verseny amellett, hogy Kállay-Saunders András elhozta az ötödik helyet Magyarországnak, a Conchita Wurst művésznéven futó osztrák Thomas Neuwirthről szólt. A transznemű énekes különleges ismertetőjele a szakáll. Nyomban el is indultak a találgatások Conchita sikerének okáról, az európai erkölcsökről és a morális pusztulásról. Miközben csak annyi történt, hogy a leglátványosabb produkció elvitte a show-t.

Az Eurovízióval kapcsolatos konfliktusok alapvető oka, hogy Európa nyugati és keleti fele másként tekint rá. Kelet-Közép-Európában becsületbeli kérdésként élik meg az indulók szereplését, gyakoriak az államok közötti oda-visszaszavazások és hazafias kötelességnek számít az ország láttatása. A nyugati közegben viszont a fesztivál a bulizásról szól. A szórakozás és a féktelen jókedv egyik alapvető feltétele pedig – miként a szilveszteri műsorokban – a minél furcsább figurák és a jellegzetes, összetéveszthetetlen előadók. A Wurst-projekt sikere csak azt jelzi, hogy idén egy szakállas férfi-nőnek sikerült megugornia legjobban a szintet, sem többet, sem kevesebbet.

Az eredményhirdetés után azonnal elkezdődött az elmélkedés arról, hogy mi lehet a dal – és az előadó – sikerének pozitív, vagy éppen negatív hozadéka. Az osztrák előadó nem a tolerancia túltengése, a megfelelési kényszer miatt nyert, ahogy nem is azért, mert ő énekelt volna a legjobban és a legjobb számot. Azért lett sikeres, mert négy perc alatt bemutatott egy olyan produkciót, amire öt év múlva is emlékezni fog Európa. Ezért a győzelemnek nincs szinte semmi emberi jogi vonzata. Nem történt semmi forradalmi még a transzneműek frontján sem – már ha eltekintünk a szakáll hangsúlyos megjelenítésétől. Az izraeli transznemű énekes(nő), Dana International már 1998-ban győzni tudott, s az valóban úttörő tett volt. Conchita Wurst ehhez képest vállaltan két lábon járó sztereotípiaként, szórakoztató bohócként, nem pedig emberi jogi harcosként és toleranciabajnokként állt színpadra. Ahogy egyébként sok más előadó is, hiszen az egyediség kihangsúlyozása hozta meg a győzelmet pár éve a szörnyeknek maszkírozott Lordinak, vagy annak az Alexander Rybaknak, akiről a legfontosabb tudnivaló, hogy van egy hegedűje.

Jobban belegondolva Conchita Wurst adott valami pozitívat Magyarországnak is, csak átvitt értelemben. A felháborodási hullám ugyanis teljesen elnyomta azokat a hangokat, amelyek Kállay-Saunders András származását és bőrszínét feszegették volna (ahogy arról sem esik túl sok szó a siker után, hogy a magyar induló ellen garázdaság vádjával eljárás folyik). Ez mindenképp az integráció diadala, bár az is elképzelhető, összefüggésekbe helyezve a dolgokat, hogy a nyilvánosság számára Kállay-Saunders sokkal, de sokkal elfogadhatóbb, mint egy szakállas nő.