Történelmi szerepcserék

Prágától Bukarestig grandiózus programok zajlottak: a szlovákok és a csehek nemrég emlékeztek meg Csehszlovákia megalakulásáról, a románok pedig Erdély Romániához kerüléséről. Az évfordulós ünnepségek újra felszínre hozzák, hogy a 20. században a nemzetek helyzete milyen drasztikusan cserélődött fel: a magyarok domináns pozícióból Trianon után defenzívába kerültek, a szlovákok pedig kisebbségiből többségi helyzetbe. De ezzel a szerepcserék sora nem ért véget, 1938 után újra változott a helyzet: a bécsi döntéssel a szlovákok is megtapasztalták, milyen egy rájuk oktrojált határmódosítást megszenvedni. A világháború alatt minden oldalon jeleskedtek a deportálásokban, majd 1945 után a szlovákiai magyarok tapasztalták meg a kollektív bűnösség, a jogfosztottság és a deportálás brutalitását. Aztán minden emléket lefojtott a kommunizmus köde, de az 1950-es években is folytatódtak a kitelepítések: Budapestről és Pozsonyból is vidékre kellett távoznia a középosztály maradványainak. Magyarországról aztán 1956-ban, Szlovákiából 1968 után menekült, aki tudott.

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy ezek a kényszerű szerepcserék érzékenyebbé tették volna a nemzeti köz-vélekedést a másik oldal gondolkodásmódjának elfogadására. Pedig a történelmi szövegeket egymás mellé téve látszódik, hogy mennyire hasonló attitűdök dolgoztak az ellentétes oldalakon. A szlovákok például előszeretettel róják fel a magyaroknak, hogy 1918 után a határváltozások etnikai elvnek megfelelő részeit sem tudták vagy akarták elfogadni. Pedig nemigen különbözik ez attól a szlovák magatartástól, ahogy elutasították az 1938-as határváltozásokat, annak ellenére, hogy az etnikai elvnek az nagy arányban megfelelt. Az első bécsi döntés utáni szlovákiai közhangulatról a szlovák történelmi könyvekben így írnak: 

E területek megszállása a szlovákok többsége számára nagy trauma volt, 1918 óta megszokták, hogy Szlovákia a »Tátrától a Dunáig« ér. 

Ugyanez az akadémiai kiadvány szóvá teszi az 1938 után kisebbségbe került szlovákokon esett sérelmeket, illetve megemlíti azt is, hogy mindezek miatt – nem meglepő módon – a helyi szlovákok a terület Szlovákiához való visszacsatolásán gondolkodtak. 

Tehát a kisebbségek, ha nem érezték jól magukat új hazájukban, visszavágytak a régibe – ahogy a magyarok is Trianon után. 

A trianoni és a bécsi döntés párhuzamába az illusztrációk is illeszkednek. Egy népszerű szlovák képes történelmi kiadvány az első bécsi döntést a „rólunk, nélkülünk” szlogennel illusztrálja; másutt a területi veszteségeket véres, Szlovákia ellen elkövetett sérelemként ábrázoló plakátok reprodukálják a korabeli közhangulatot. Nem különböznek ezek a magyar revíziós plakátoktól. A nemzetek önmaguk érdekei és érzelmei körül forgó világképe tehát nem egyedi, hanem nagyon is általános jelenség; és a világháborús centenáriumi ünnepségekre elköltött halom pénzeknek pedig remélhetőleg lesz annyi értelme, hogy ennek ön- és közveszélyes jellegére újra és újra figyelmeztet mindenkit.