Többfrontos kudarc

<p>Sajátos láncreakciót indított el a főügyészválasztással kapcsolatos botrány. Arról, hogy Ivan Gašparovič államfő elutasította Jozef Čentéš kinevezését, nem csak kommentárok tucatjai íródtak, a nehezen védhető ügybe Robert Fico és a Smer is alaposan belekeveredett.</p>

 

Az egyre kínosabb és már középtávon is megoldhatatlannak tűnő probléma következtében a kormánypárt pozíciója több szempontból is meggyengült.Egységesebbnek tűnik az ellenzék, csorba esett a Smer tekintélyén (hogy az államfőjéről ne is beszéljünk), valamint romlott a párt megítélése is. A fejlemény csak azért váratlan, mert az elmúlt egy évben Fico nagyon ügyesen kezelte a hasonló krízishelyzeteket. A legkomolyabb fejlemény, hogy a botrány miatt – először a kormányváltás óta – valóban kialakult egyfajta ellenzéki egységfront. Ivan Gašparovičnak sikerült az a bravúr, amire másfél éve nem volt példa: közös platformra hozta az összes ellenzéki pártot és a kormány bírálóit. Robert Fico miniszterelnök az Állami Számvevőszék vezetőjének megválasztásától kezdve a kulcsfontosságú reformok megvalósításáig előszeretettel hivatkozott arra ellenérvként, hogy a megosztott ellenzék képtelen alternatívát állítani a Smer határozott elképzeléseivel szemben. Még a látványosan különutas Igor Matovič, az Egyszerű Emberek vezetője is hazugnak bélyegezte az államfőt, aki az indoklásában eltorzította Matovič eredeti nyilatkozatait. A miniszterelnök számára szerencsétlen fejlemény, hogy az ellenzék szimpatizánsain túl a Smer törzsszavazóihoz is eljuthat a felismerés, mennyire összecseng a krízishelyzetekben Fico és Gašparovič mondanivalója, nyilvánvaló az államfő és a kormány látványos összejátszása. A mostani Fico-kormányra eddig csak mérsékelten lehetett negatív jelzőket ráhúzni, a politikát totálisan uraló mečiarizmus vádja azonban súlyos károkat okozhat a kormánynak belföldi és külföldi viszonylatban is. A Čentéš-ügy egy olyan precedens, ami az ellenzéknek kézenfekvő kapaszkodót nyújt a kormány kritizálásához több fórumon is. Végül, de nem utolsósorban a miniszterelnöknek sikerült lerombolnia azt a kedvező képet, amit kialakított és fenntartott magáról a sajtóban az elmúlt egy év folyamán. Bebizonyosodott, hogy Robert Fico krízishelyzetben (mert ez hosszú ideje az első valós válsághelyzet) ugyanúgy ellenségeket keres és ugyanannyira hajthatatlan, mint első kormányzása idején. Szó sincs arról, hogy emberarcú és konfliktuskerülő politikussá vált volna. A Smer erőpozícióból folytatott, ellenségeket kereső kommunikációja miatt bukott el a 2010-es választásokon, ezt a pártstratégák is belátták, s mindenképpen elkerülnék az eset megismétlődését. A Čentéš-ügy jelentőségét nem kell túlbecsülni, nem arról van szó, hogy egyik pillanatról a másikra megváltoznának a politikai erőviszonyok. A Smer erkölcsi erőfölénye azonban látványosan megszűnt, hosszú távon pedig több szálon is olyan folyamatok indulhatnak be a politikában, amelyek Fico számára teremtenek hátrányos helyzetet.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?