Tetszhalott kisebbség

<p>Hamarosan újabb szakaszába léphet az öt évvel ezelőtt Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig ügye, a főügyészség nemsokára eldöntheti, ejti-e a ma már kétgyermekes anya ellen hamis tanúzás miatt emelt vádat, vagy bíróság elé állítja őt.</p>

A főügyészség képviselőjének, Dobroslav Trnkának a tegnapi parlamenti bizottsági meghallgatáson tanúsított arrogáns viselkedéséből és a pozsonyi orvostudományi kar dékánjának, Peter Labašnak a legújabb orvosszakértői jelentéséből ítélve azonban nem számíthatunk semmi jóra. Épp ellenkezőleg. A szlovák igazságszolgáltatást ismerve, fel kell készülnünk a legrosszabbra.

Persze, mint minden rosszban, ebben is találhatunk valami jót. Az elkövetkező hetek, hónapok Malina Hedvig-üggyel kapcsolatos fejleményei kiváló próbatételt jelenthetnek a szlovákiai magyarság számára. És most korántsem arra kell gondolnunk, hogy sikerül-e fenntartani a szlovák igazságszolgáltatásba vetett bizalmunkat, ami ugyanis nem létezik, azt nem is lehet fenntartani. A szlovák igazságszolgáltatásnak csúfolt, a hatalmukat a kommunista diktatúrából átmentett apparatcsikok által vezetett, velejéig korrupt bűnszövetkezetben ugyanis valószínűleg már csak azok hisznek, akik szerint a gyereket a gólya hozza. Ahhoz, hogy higgyünk benne, gyökeres változásokra lenne szükség, amire egyelőre semmi remény.

Az előttünk álló időszak ezzel szemben kiváló alkalmat nyújthat arra, hogy felmérjük, kik vagyunk, mit is akarunk, és hogy egyáltalán létezik-e olyan közösség, amit szlovákiai magyarságnak nevezhetnénk. Olyan közösség, amely nem csupán üres hőzöngésekben éli ki a magyarságát, hanem ha kell, határozottan kiáll az igazságtalanul megvádolt nemzettársai mellett. Az Egyesült Államokban és a Nyugat-Európában élő kisebbségek az elmúlt években, évtizedekben többször bebizonyították, hogy a legutolsó társukért is hajlandók az életüket kockáztatva szembeszállni a hatalommal, még akkor is, ha ez a nemzettársuk esetleg egy utolsó narkós bűnöző. Hogy miért? Mert tudják, hogy összetartoznak, és csak egymásra számíthatnak. A mi esetünkben egy ártatlan diáklányról van szó, ám ha csak rajtunk múlt volna, Hedvig már rég börtönben ülne. Hogy ez nincs így, az nem a magyar kisebbség bátor kiállásának, hanem néhány lelkiismeretes szlovák és magyar embernek köszönhető. Közösségként ugyanis csődöt mondtunk. Sokan ezt persze bölcs és mértéktartó kisebbségi magatartásként próbálják meg beállítani, az igazság azonban az, hogy gyávák és lusták vagyunk nyíltan szembeszállni a hatalommal. És mindezt csak azért, mert úgy gondoljuk, túl sok vesztenivalónk van. Megfeledkezünk azonban arról, hogy ha így folytatjuk, nem lesz egyáltalán semmi vesztenivalónk, a hatalom pedig azt teheti majd velünk, amihez csak kedve szottyan, hiszen tudni fogják, hogy képtelenek vagyunk kiállni egymásért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?