<p>Hogyan tekintsünk egy közéleti szereplőre, aki komoly érdemeket szerzett azzal, hogy rámutatott egy lopásra, másrészt az ügy korábbi szakaszában maga is hibázott.</p>
Teljesen tiszta ember
Alan Suchánek, az OĽaNO parlamenti képviselője visszaadta a Fehér Holló díjat, amellyel a Fair Play Alapítvány tüntette ki. Suchánek volt az, aki tavaly leleplezte, hogy a pöstyéni kórház túlárazott CT-berendezést vásárolt. Most meg Robert Fico megsúgta a Fair Play Alapítványnak, hogy Suchánek a pöstyéni kórház korább CT-közbeszerzési pályázatát manipulálta. Az alapítvány illetékesei lemondtak, aztán Suchánek visszaadta az elismerést, mert hogy ez így erkölcsös. Megemlítette azt is, hogy Iveta Radičová egyszer hiányzó képviselőtársa helyett (is) szavazott a parlamentben, és amikor ez kiderült, visszaadta a mandátumát. Mert így helyes. A fenti esetek jól mutatják, hogy teljesen tiszta ember nem létezik. Hibát mindenkinél lehet találni, a kérdés csak az, kinek milyen érdeke fűződik hozzá, hogy botrányt kerekítsen bizonyos információkból. Suchánek azért kapta az elismerést, mert rámutatott egy fontos esetre. Attól függetlenül, hogy mit csinált előtte, vagy mit fog csinálni ezután, ő mutatott rá a pöstyéni kórházban előkészített megalopásra. Vagyis az érdem akkor is az övé, ha közben kiderült, hogy a közbeszerzés korábbi fázisaiban ő is hibázott. A Fehér Holló díjat odaítélő bizottság tagjai viszont azt mondták, nem adták volna Sucháneknek az elismerést, ha tudtak volna a korábbi, kifogásolható lépéseiről. Persze ez az ő döntésük, igyekeznek olyan embereket kitüntetni, akiknek nincs közük botrányokhoz. Persze ezzel azt a hamis illúziót keltik, hogy léteznek tökéletes emberek. Közben tudjuk, hogy mindenki hibázott már élete során, csak vannak, akikről ez soha nem derül ki, vagy ha igen, senkit nem érdekel. Suchánek hibája sem került volna napvilágra, ha Fico nem dörgöli a Fair Play orra alá. De mivel Suchánek azóta az ellenzéki OĽaNO képviselője lett, a kormánypártnak érdeke, hogy nyilvánosságra hozza róla az említett információt. Díjakat osztani mindenesetre az a műfaj, amiben ez a veszély benne van. Díjakat visszavonni ugyanakkor még a díjak kiosztásánál is nagyobb tévút. Jó példa Tőkés László erdélyi püspök, politikus esete a román állammal. Tőkés állami kitüntetést kapott az 1989-es román forradalomban szerzett érdemeiért. Azóta viszont nyilatkozott néhány irredentát, ami a román államvezetőknek szúrta a szemét, azért Tőkés kitüntetését néhány hónapja visszavonták. Közben amiért kitüntették, arról nem derült ki, hogy nem ő csinálta volna, szóval az ilyen meggondoltam magam hozzáállással a díj visszavonói magukat minősítik. Egyébként a történelemkönyvek tele vannak olyan (nemzeti) hősökkel, akik nem voltak az emberi és erkölcsi példamutatás világbajnokai. Mit kezdjünk egy olyan államférfival, aki gazdasági lángelme volt, de kedvenc szórakozása a parasztok karóba húzatása volt? Mit kezdjünk egy olyan államférfival, aki a II. világháború alatt zsidókat mentett meg a pusztulástól, de az aktuális politikai hatalom csendes haszonélvezője volt? A teljesen tiszta ember nem létezik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.