Tavaly bőven adóztunk

pénz euró

A központi adó- és vámhivatal éves jelentésére rendszerint nem letehetetlen olvasmányként tekintünk, de akinek van kedve és türelme átböngészni a számokat, érdekes információkat tudhat meg Szlovákia adóbevételeiről és az adóhatóság munkájáról. Mivel a közigazgatás költségvetése döntő részben az adóbevételeken alapszik, nem mindegy, hogy ezek nagysága és struktúrája hogyan alakul. 

Szlovákia adóbevételeire tavaly igazán nem lehetett panasz, mert az adóhivatalok által begyűjött adóbevételek meghaladták a 24 milliárd eurót. Ha ebből levonjuk a visszaigényelt hozzáadottérték-adót, akkor 15,13 milliárd eurót kapunk, ami éves szinten csaknem 12 százalékos növekedést jelent. A legfontosabb adófajták közül 2023-ban a hozzáadottérték- adó teljesített a legjobban, ami 1,33 milliárd eurós többletbevételt jelentett. Jó eredménnyel zárt a jogi személyek nyereségadója is, mely éves szinten 452 millió euróval növekedett. További 519 millió eurós többletbevételt jelentett az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás is, ami valójában a Slovnaft vállalatra kivetett különadót jelenti. 

A legfontosabb adófajták közül egyedül a személyi jövedelemadó nem hozott tavaly magasabb adóbevételeket. Ennek egyik oka a gyermekek után járó adókedvezmény növelése, de a hattérben egy ennél sokkal vitatottabb tényező is rejtőzik. Az egyéni vállalkozók és a munkavállalók adóterhei közötti különbség folyamatosan mélyül az előbbiek javára, ezért mára oda jutottunk, hogy a személyi jövedelemadó bevételeinek 99 százaléka a munkavállalóktól származik, az egyéni vállalkozók csak 1 százalékkal járulnak ezekhez hozzá. Nem véletlen ezért, hogy Szlovákiában magas a fiktív vállalkozóként működő személyek aránya. A pénzügyminisztérium elemzése szerint körülbelül 100 ezerre tehető az olyan fiktív vállalkozók száma, akik tevékenysége reálisan nem önálló munkavállalói tevékenységnek felel meg. Ha ezeknek a fiktív vállalkozóknak az arányát le tudnánk szorítani legalább az EU-átlag szintjére, akkor ez éves szinten mintegy 177 millióval több adót és szociális elvonást jelentene. A fiktív vállalkozókat azonban nem könnyű leleplezni, az elmúlt években ezen a téren az állam nem sok sikert könyvelhetett el. 

Ennél sokkal sikeresebben zajlott a hozzáadottérték-adó befizetésének a javítása. Szlovákia sokáig az EU éllovasai közé tartozott az úgynevezett hozzáadottértékadó-különbözet terén, ami alatt a várt és a ténylegesen beszedett hozzáadottérték-adó közötti különbséget értjük. Az adóhatóság javuló kontrolltevékenységének köszönhetően ezt a különbözetet sikerült 2021-re 10,6 százalékra csökkenteni, és nagyon valószínű, hogy a következő években ez a különbözet tovább csökken majd. Ez komoly segítséget jelenthet az állami költségvetésnek, 2021-ben a különbözet csökkenése 270 millió euró többletbevételt eredményezett. 

A pénzügyminisztérium márciusi prognózisa szerint az idén már nem számolhatunk az adóbevételek további jelentős növekedésével. A megnövekedett költségvetési kiadásoknak köszönhetően ez negatív hatással lesz a költségvetés hiányának alakulására. Jövőre a kormány a GDP 1 százalékával tervezi csökkenteni a költségvetési hiányt, ami a jelenlegi adóbevételek mellett nehéz lesz. A cukrot tartalmazó italok adójának bevezetése ugyan némi többletbevételt jelent majd, de más adófajták növelése nélkül a költségvetési konszolidáció jelenleg nem tűnik reálisnak. Várható ezért, hogy jövőre más adófajták esetében is mélyebben a zsebünkbe nyúlunk majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?