Támadnak a „kultúrtrollok”

Ma már általános jelenség, hogy egyesek csak azért járnak világsztárok fellépéseire, nem sajnálva a méregdrága belépőkre kiadott pénzt, hogy egy bejelentkezéssel meg egy szelfivel igazolhassák ottlétüket, felvágva ország-világ előtt: igen, nekik erre is futja, ezáltal is többek, értékesebbek másoknál. Aztán, miután már vagy húsz perce tarják maguk előtt a mobiljukat, s eközben magasról tesznek rá, hogy a mögöttük álló csak az éppen szemmagasságban levő, 13 cm átmérőjű kijelzőn keresztül nézheti a show-t, amiért egy kisebb vagyont fizetett, hamar elunják magukat, na meg a kezük is elfárad, így hát más elfoglaltság után néznek. Ilyenkor kezdenek ismét kígyózni a sorok a küzdőtéren felállított bárpultnál. A gyakran megszomjazó „zenebarátok” jó esetben ott is maradnak a koncert végéig, rosszabb esetben kezükben négy-öt sörrel teli műanyag pohárral tolonganak vissza az első sorokba, fellökve és nyakon öntve közben a közönség felét. Az alkohol aztán gyorsan megteszi a hatását, embereink egyre inkább ellazulnak, és hovatovább úgy érzik, egy kocsmába csöppentek, ahol csak a túl hangos zene zavaró egy kicsit, de azért végigdumálják, vagyis a hangerő miatt inkább végigüvöltözik az egész estét. Ha pedig valaki, aki netán éppen a zene miatt érkezett, rájuk szól, értetlenül bámulnak rá, vagy csak simán kiröhögik.

Ezek a sörkoncertezők olyannyira „kulturáltak”, hogy gyakran moziba is ellátogatnak. Ők azok (lányok és fiúk, tinik és középkorúak vegyesen), akik három giga-kukoricásdobozzal meg négy félliteres kólával megpakolva, 15–20 perces késéssel érkeznek a filmre, majd egész sorokat felállítva, világító mobiljukkal nézőtársaik szemét kiégetve még tíz percig a helyüket keresik. Itt is hamar elunják magukat, beszélgetnek, röhögcsélnek, mobiloznak, további támadásokat indítva az ártatlan mozinézők retinája ellen. Azok ellen, akik – a kukoricazabálók számára teljesen felfoghatatlanul – a filmért, a kultúrélményért jöttek. Sajnos, ők vannak kisebbségben, hacsak nem artmoziba látogatunk, melyek száma azonban a filmet élvező filmnézőkkel együtt vészesen megcsappant.

A legutóbbi mozilátogatásom során – a legújabb Star Wars-filmet néztük meg a párommal, premier előtti vetítésen – azzal kellett szembesülnöm, hogy

a tahóság újabb szintet lépett.

Egyesek ugyanis szánt szándékkal trollkodták szét nézőtársaik moziélményét. A film legdrámaibb, „legbeleélősebb” pillanatait direkt hangos röhögéssel vágták gajra, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy többen is lepisszegik őket.

Nehéz elképzelni, mi játszódik le azok fejében – ha egyáltalán van valami a fejükben –, akik csak azért váltanak jegyet egy filmre, hogy mások szórakozását tönkretegyék. Szomorú, de úgy tűnik, a fogyasztói, jóléti társadalom és a tömegkultúra szükségszerű melléktermékei a trollok, akik ellen iszonyú nehéz harcolni a virtuális térben és a való világban is. Megrendszabályozásukkal valószínűleg csak akkor kezdenek el komolyabban foglalkozni, ha miattuk csökken radikálisan a filmes, illetve a zenei események látogatottsága. Ez azonban egyáltalán nem biztos, a trollkodás ugyanis fertőző, és könnyen lehet, hogy pár éven belül a mozik és a koncertek nézőterét is egymást kukoricával dobáló vagy sörrel locsoló, hőbörgő zombik fogják megtölteni, végleg kiszorítva a kultúrát a kultúreseményekről.