Támadás a sajtószabadság ellen

Martina Šimkovičová

A sajtószabadság minden kor társadalmának és a benne élő emberek szabadságának és akaratának fokmérője volt, és az is marad. 

Ez biztosítja a társadalom legfontosabb elemének, a polgárságnak a hatalomtól teljesen független, igazságos és releváns alapon történő tájékoztatását, információszerzését. Így tud dönteni a gondolkodó polgár az életéről, munkájáról, jövőjéről. Szlovákiában az ügyeletes kormánykoalíció újabb eszközt akar bevetni az érdemtelenül megkaparintott hatalom megerősítésére: meg akarják szüntetni a közszolgálati médiát, illetve állami médiává akarják változtatni, ami a munkatársak elmozdításával is járna. 

Arról van szó, hogy az egyik legméltatlanabb koalíciós miniszter, az SNS-es Martina Šimkovičová új törvényjavaslattal, igazi médiarémmel rukkolt elő, ami ellen ezrek tüntettek pénteken Pozsonyban és Kassán – az előre hozott választás óta immár kilencedszer volt tüntetés a kabinet ténykedése ellen. Az állandóan tomboló hangerőből és a tarka tartalmú transzparenseken olvasható szövegekből a vezető kormánypárti politikusok tájékozódhattak, ha akartak, a társadalmunk egyre jobban népharaggá duzzadó közhangulatáról. A politikus szónokok után az emelvényre lépett Magda Vášáryová is. A korábban kitűnő színésznő, volt diplomata és volt köztársaságielnök-jelölt felszólalása ugyan csak néhány perces, de annál tartalmasabb volt. Egyebek mellett ezt mondta: „Örülök, hogy itt lehetek önökkel. Nem hallgatunk el. Szlovákia nem Ficóé, hanem mindnyájunké. Megvédjük a jogállamot és a kiharcolt, megérdemelt demokráciát. Nem félünk, hiába fenyegetnek bennünket. Folytatjuk!” 

Szégyen, hogy az adófizetők pénzéből akarnak a legnépszerűbb médiaforrások helyett a lakosságra kényszeríteni egy olyan médiarendszert, amely biztosítaná a koalíció számára a lakosság láthatatlan megtévesztését a jogrend céltudatos felforgatásával, amellyel hatalmuk bebetonozását akarják elérni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?