TALLÓZÓ

CSEH SAJTÓ
Az Európai Unió mintegy húsz évvel ezelőtti modelljéhez való visszatérést javasolja Václav Klaus cseh államfő a szervezet lehetséges jövőjével foglalkozó esszéjében, amely a Lidové noviny című prágai lap hétvégi mellékletében jelent meg.

CSEH SAJTÓ

Az Európai Unió mintegy húsz évvel ezelőtti modelljéhez való visszatérést javasolja Václav Klaus cseh államfő a szervezet lehetséges jövőjével foglalkozó esszéjében, amely a Lidové noviny című prágai lap hétvégi mellékletében jelent meg. Klaus javaslatának lényege, hogy az új integrációs szervezet alapvetően a kormányok önkéntes együttműködésén alapulna, s nem lenne nemzetek feletti rendszer, tehát a központi döntési jogkörök a minimumra csökkennének. Ezt jelzi az általa javasolt új név is: Európai Államok Szervezete. A cseh államfő a Hozzunk létre egy más Európai Uniót című, egész oldalas írásában úgy véli: fel kell hagyni az „európai állam”-, az „európai állampolgár”-, az „európai himnusz”-féle elképzelésekkel, amelyet állandóan sugalmaznak nekünk. „Sok mindent, ami az elmúlt húsz évben született, meg kell szüntetni” – szögezi le Klaus, aki évek óta az európai integrációs szervezet mai formájának határozott ellenzője és kritikusa. Az Európai Államok Szervezetét alapvetően az egyes országok alkotnák, s nem közvetlenül az állampolgárok, ahogy arra a jelenlegi európai alkotmány törekedett. Klaus élesen kikelt a multikulturalizmus ellen is. A Nyugat eltúlzott nyitottsága a más kultúrából és civilizációbál érkező bevándorlók előtt nagymértékben elősegíti a terrorizmust – állította a cseh államfő egy lapinterjúban. A multikulturalizmus tévedés. Közvetlenül ugyan nem tehet a terrorról, de annak gyökereit itt kell keresni – fejtette ki Klaus a Mladá fronta Dnes című lapban. „A multikulturalizmus olyan ideológia, amely azt mondja, hogy vándoroljatok ki, és ott aztán követeljétek civilizációtokat, csoportérdekeiteket, etnikai érdekeiteket” – szögezte le a cseh államfő. Azt állítja, hogy a tömeges migráció egy hamis ideológia, mely szerint létezik valamiféle egyetemes emberi jog a világ bármely részén való csavargásra. Klaus szerint ez nem igaz, s ezzel sérülnek az őslakosok polgári jogai. „Ha az emberek valahová elmennek, akkor százszázalékosan el kell fogadniuk a helyet, ahol megtelepszenek” – jelentette ki a cseh államfő. (kes)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?