Tájkép csata után

Legnagyobbrészt a politikai elitünk felelőssége, hiszen nem csak hogy nem indultak megfelelő jelöltek, de a politikusoknak az Európai Unió működését és jelentőségét sem sikerült tíz év alatt elmagyarázni a lakosságnak – kivéve, mikor az Unióra (gyakran a saját inkompetenciájukat elkendőzve) a bűnbak szerepét hárították. Emellett viszont a társadalomnak, a saját, hiteles képviseletét kitermelni nem tudó közegnek és képviselőinek is mélyen el kell gondolkodnia arról, miért nem működik jól a szlovákiai demokrácia. A jó demokrácia ugyanis öngyógyító, saját maga termeli ki a lejárt szavatosságú politikusok és kezdeményezések alternatíváit. Így tehát tetszik, vagy sem, a 13 százalékos részvételi aránnyal megtartott választások eredménye szolgál kiindulási pontként a pártok számára a következő két évre.

Ami a szlovákiai magyar viszonyokat illeti, az MKP teljesítette a minimális célkitűzéseket és egy mandátumot szerzett. A 6,53 százalékos eredmény nagyon impresszív, bár átváltva szavazatszámra – 36 629 – már nincs akkora ok a büszkeségre. Mentségként szolgálhat, hogy nem csak a magyar szavazók maradtak otthon, nemzetiségtől függetlenül jelentkezett az apátia. Csáky Pál Brüsszelbe távozásával a jelenlegi vezetés hatalmi ellensúlya tűnik el, tovább stabilizálódhat a párt belső helyzete. Ami aggodalomra adhat okot, hogy a legnagyobb magyar járásban, Dunaszerdahelyen még így sem sikerült nyerni.

A Híd számára csak problémákat okozott a választás. A párt stratégái előzetesen tudatában voltak annak, hogy nehezebb mozgósítani a szavazóikat, ezért a választási listára egyenesen négy első vonalas politikus került fel. Ennek a fényében azonban még fájóbb lehet, hogy Simon Zsolt és Bastrnák Tibor gyakorlatilag megbukott, s bár František Šebej megőrizte az arcát, az a Nagy József mehet az EP-be, akiről továbbra sem tudni, egyáltalán milyen hosszú távú ambíciói vannak – fokozatosan építi fel magát, az európai parlamenti képviselőség pedig a számára még mindig csak egy köztes lépcsőfoknak tűnik. A Híd ráadásul kikapott az MKP-tól, a szimbolikus pedig vereségek soha nem jönnek jól.

A szlovák formációkat illetően a választás leginkább a Lipšic-féle Új Többség és az egyedüliként értelmezhető programmal jelentkező Szabadság és Szolidaritás számára járhatott valós haszonnal, mindkét pártnak égető szüksége volt arra, hogy valós támogatottságot mutassanak fel a közvélemény előtt. Az SDKÚ szintén jól jött ki a szavazásból, Pavol Frešo pártjának nagy szüksége volt egy szimbolikus győzelemre. A Smer pozícióvesztése borítékolható volt és örvendetes, hogy eltűnik az európai parlamentből a Rafael Rafaj magánakciói ellenére megújulásra képtelen SNS. Összességében Szlovákiát viszonylag értelmes, csak épp legitimitás nélküli személyek képviselik majd az EP-ben, de muszáj felnőniük a feladathoz. Részt kell vállalniuk az Európai Unió útkeresésében, s ami még fontosabb, négy év aktív szerepvállalás kell ahhoz, hogy végre Szlovákia lakossága is tudatosítsa a választások fontosságát.