Szociológia és pingpong

A minap hallottam ezzel kapcsolatban egy lehengerlő és felettébb tanulságos igaz történetet a Szlovákiai Magyar Írók Társasága pingpongcsapatának egyik tagjától. Nem is értem, miért nem írta meg. Talán azért, mert költő, és versben nem igazán érvényesülne a sztori.

Szóval, adott egy valamikori magyar első ligás asztaliteniszező. Az illetőnek van ugyan valami vállalkozása, ám csupán abból nem tudna megélni, de legalábbis nem épített volna házat. A családi ház azonban felépült, tulajdonosa pedig megnyugtató anyagi körülmények között él. A következőt csinálja.

Sorra járja a szállodákat, wellnessközpontokat, balatoni üdülőket. Minden olyan helyet ismer, ahol van pingpongasztal. Szerényen megáll a fal mellett, nézi a játékot. Egy idő után elkezd morogni az orra alatt olyasmiket, hogy „Nahát, ezt nevezitek ti pingpongnak?”, „Ugye, életetekben először játszotok ?” „Fonákkal is üssél néha, tesó!” Az érintetteknek persze nem tetszik, hogy egy ágról szakadt, csöves kinézetű fickó folyton beleugat a meccsbe, mert ők ugyebár remek játékosok, akárki láthatja...

Emberünk egy idő után azt találja mondani, hogy ő bizony bármelyiküket könnyedén ripityára verné. Nem hiszik? Akkor tessék, van rá tízezer forintja, hogy akár a strandpapucsával is meg tud verni itt bárkit. Játssza a hőbörgő nagyokost, a bankót az asztal szélére csapja. Szinte mindenütt akad legalább egy öntelt rekreációs pingpongozó, aki állja a fogadást, és kuncogva előveszi a pénztárcáját. A következő tíz percben pedig... de ezt, gondolom, sejtik már. Emberünk tényleg tropára veri őt a papucsával, vagy egy könyvvel, akármivel, amit a kezébe nyomnak. És a többiek, legyen szó kollégákról, haverokról vagy rokonokról, soha nem a saját „csapattársuk” mellé állnak ilyenkor, és nem kergetik el a betolakodót, hanem kárörvendő hahotázás közepette szemlélik a nem mindennapi történéseket.

Emberünk állítólag félmillió forintot is kasszíroz havonta, és tényleg házat épített az így keresett pénzből, amit egyáltalán nem sajnálok tőle. Szerintem megérdemli, hiszen megdolgozott érte. Ráadásul kitűnő emberismerő: a férfiúi büszkeségre, a felső középosztály pökhendiségére, a másikat lesajnáló újgazdag tahók önteltségére épít. Úgy is mondhatnánk, alaposan megleckézteti őket. És tulajdonképpen abból él, amihez a legjobban ért…