Szocialista álarcosbál

Ma már az sem igaz, hogy a legvadabb ötletekkel a magát emberemlékezet óta szocialistának álmodó Smer elnöke, Robert Fico rukkol elő. A vezető kormánypártnak időközben ugyanis a jobboldali koalíciós partnereit is sikerült megfertőznie baloldali populizmussal, így már azok is olyan ötletekkel dobálóznak, amelyekért az előző választási ciklusban az ellenzéki padsorokból még vadul támadták a Smer elnökét.

Bármivel is rukkolnak azonban elő, egy pillanatra sem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy egyszerű választóként egy álarcosbál kellős közepébe csöppentünk, ahol a kormánypártok szocialista álarca mögött a saját anyagi érdekeikért küzdő szűk vállalkozói csoportok állnak, amelyek időnként dobnak valamit a népnek, megelőzve a nagyobb elégedetlenséget.

A jelenlegi és az előző, magukat szociálisan érzékenynek hazudó kormányok valódi arcát az elmúlt napokban megjelent elemzések fedik fel igazán, szomorú képet festve a lakosság anyagi helyzetéről. Például az Allianz legfrissebb felmérése szerint régiónkban Szlovákia lakosságánál csak a románok szegényebbek. Míg az egy főre jutó átlagos megtakarítás régiónk országaiban meghaladja a 10 ezer eurót, Szlovákiában alig több 6 ezer eurónál. Magyarországon ez 13 ezer, Csehországban 15 ezer euró felett mozog.

Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy egyre többen szorulnak hitelre, aminek következtében Szlovákia lakosságának adóssághegye ma az egyik legmagasabb. Míg az egy főre jutó adósság nálunk már a 7 ezer euró felé közelít, a régiós átlag 4,5 ezer euró.

És akkor még nem beszéltünk a szlovák baloldal kedvenc témájáról, az energiaárakról. Fico rendszeresen az orrunk alá dörgöli, hogy az általuk vívott rezsiharcnak köszönhetően milyen olcsón juthatunk gázhoz és áramhoz.

Ha azonban bekukkantunk a szocialista ál(h)arc mögé, azt láthatjuk, hogy korántsem olyan rózsás a helyzet. Azon az uniós toplistán, amely azt vizsgálja, hogy a gáz- és áramdíj havi bevételeink hány százalékát viszi el, Szlovákia a 7. helyen található. Vagyis a 28 tagú Európai Unióban csak hat olyan ország van, amelynek a lakossága bevételeinek még nagyobb hányadát kénytelen rezsire költeni, mint mi.

Ez a magát szociálisan érzékenynek valló kormány valódi arca, amit népámító, felelőtlen pénzszórással párosuló intézkedésekkel próbál elfedni.

És ez még csak a kezdet: a parlamenti választásokhoz közeledve egyre nagyobb dorbézolásra kell felkészülni.

Bármilyen jól érezzük is majd magunkat azonban a kormánypártok álarcosbálján, egy pillanatra sem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy a borsos számlát végül most is velünk fizettetik meg.