Szlovákia a világban

A mai globalizált világban nehéz egyedi módon népszerűsíteni egy országot, főleg ha az nem meghatározó világpolitikai szereplő. Más-más stratégiák szükségesek a befektetők idecsábításához, az aktuálpolitikai események kezeléséhez, nem beszélve a turisztikáról. Ugyan a mindenkori pozsonyi kormányok egy-két bekezdés erejéig programba foglalták az országimáz építését, ám a gyakorlat felemás eredményeket mutat. Egy biztos: Szlovákia európai és világszínvonalon is elismert lett az itt működő autógyáraknak köszönhetően, ám mintha minden az autóipar és a napi politika alá lenne rendelve. Hiányzik a célirányosság, és emiatt láthatatlan más területeken.

Márpedig ahhoz, hogy egy ország ismert legyen, láttatnia kell magát. Szlovákia ritkán emeli fel hangját az európai politikában, szemben a szomszédaival, és akkor sem kardoskodik túl erélyesen. Inkább halad az árral, követi a nagyokat, nem kezdeményez. Ennek ellenére az utóbbi években sor került pár rendhagyó megnyilvánulásra, főleg a görög mentőcsomagok, a bevándorlási válság, az uniós elnökség és az élelmiszer-minőségi eltérések kapcsán. Ezek a témák a mérvadó amerikai, angol, francia és német lapok ingerküszöbét is elérték. Tegyük hozzá, hogy Robert Ficót és a Smert korántsem démonizálták annyira a sajtóban, mint a Fideszt vagy a lengyel Jog és Igazságosságot.

Ám nem volt ennyire szürke az ország. A rendszerváltás idején Václav Havel nagyon helyesen ismerte fel, hogy nemzetközi kapcsolatait latba vetve kell Csehszlovákiát láthatóvá tennie, például külföldi sztárok meghívásával vagy különböző regionális kezdeményezésekkel. Ebből később javarészt Csehország profitált, hiszen a mečiari irányvonal miatt Szlovákiában bizonytalan, már-már balkáni politikai állapotok uralkodtak. Mikuláš Dzurindáék révén új, EU-párti fordulat állt be, amely látható eredményeket hozott Szlovákia nemzetközi politikai és gazdasági megítélésben. A mai napig az ekkor elért sikerekből él az ország. A Smer első ciklusa során keletkezett az a törés, amely az autóipart leszámítva minden más téren stagnálást vagy elszürkülést eredményezett. Robert Ficót és a Smert a 2000-es évek elején az akkor népszerű harmadik utas irányzathoz sorolták, amelynek legismertebb képviselője a brit munkáspárti Tony Blair volt. Ám a HZDS-szel és az SNS-szel való kormányzás, a magyarkártya többszöri kijátszása csorbát ejtettek az első Fico-kormányon és Szlovákia hírnevén, annak ellenére, hogy az ország később az euróövezet tagja lett. Egy szerencséje van Ficónak: a hazai ellenzék nem tesz meg mindent azért, hogy a belpolitika ügyeit nemzetközi téren kiteregesse. Láthatjuk ennek kontraproduktív eredményeit a magyarországi ellenzéki pártok kapcsán.

Fico és a Smer tudatosan pont annyira képviseli az EU-kritikus irányt, ami még nem vált ki komolyabb nemzetközi figyelmet és ellenszenvet. Emellett azonban alig látható arra vonatkozó elképzelés, tevékenység, hogy Szlovákia több szempontból is ismertebb legyen nemzetközi szinten.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa