Sziget: sötétség a Nagyszínpadon

Kétszer is sötétbe borult a Nagyszínpad és környéke szerda este a Sziget fesztiválon a francia Manu Chao koncertje közben. A Nagyszínpad és környéke húsz perccel azután borult sötétségbe, hogy a banda játszani kezdett, a hibát néhány perc alatt elhárították a szakemberek.



Kétszer is sötétbe borult a Nagyszínpad és környéke szerda este a Sziget fesztiválon a francia Manu Chao koncertje közben.

A Nagyszínpad és környéke húsz perccel azután borult sötétségbe, hogy a banda játszani kezdett, a hibát néhány perc alatt elhárították a szakemberek. Mindeközben a közönség fütyülve és kiabálva adott hangot nemtetszésének. A következő áramszünet tíz perccel követte az elsőt és néhány másodpercig tartott.

Az áramszünetet az okozta, hogy meghibásodott egy nagyfeszültségű transzformátor és a nagyteljesítményű biztosíték megszakította az áramot. A sajtóosztály tájékoztatása szerint ez volt az első eset a Sziget tizenöt éves történetében, hogy sötétbe borult a Nagyszínpad.

Az áramszünet nemcsak a Nagyszínpadot, hanem a környező vendéglátóhelyeket és zenei sátrakat is érintette. Az elektromos rendszert a fesztivál ideje alatt folyamatosan vizsgálják.

Manu Chao a párizsi alternatív zenei közösség jól ismert tagja. Többek között angolul, arabul, franciául, spanyolul és portugálul énekelnek, gyakran egy dalon belül több nyelven is. Zenéjén sokféle stílus, köztük a rock, a francia sanzon, a salsa, a reggae és a ska hatása is megfigyelhető.

Manu idén áprilistól július elejéig Dél-Amerikában, Mexikóban és Kanadában turnézott. Bár Európában ritkán lép fel, augusztus első felében a Szigeten kívül még négy másik európai fesztiválon is szerepel.

Budapesten 2002-ben járt először: a Petőfi Csarnokban adott zenekarával háromórás koncertet.





Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?