Szexbotrány az EU-csúcson

Lengyelországban nem kis botrány kerekedett abból, hogy Tadeusz Iwinski, a miniszterelnöki hivatal külügyekkel foglalkozó államtitkára a pénteki barcelonai EU-csúcstalálkozó helyszínén, a parkban váratlanul átölelte és arcon csókolta a lengyel küldöttség tolmácsnőjét, majd megpaskolta a hölgy hátsó

Lengyelországban nem kis botrány kerekedett abból, hogy Tadeusz Iwinski, a miniszterelnöki hivatal külügyekkel foglalkozó államtitkára a pénteki barcelonai EU-csúcstalálkozó helyszínén, a parkban váratlanul átölelte és arcon csókolta a lengyel küldöttség tolmácsnőjét, majd megpaskolta a hölgy hátsó részét, sőt a blúza alá is benyúlt.


Egy szemfüles lengyel fotóriporter lencsevégre kapta a jelenetet, amely péntek este a TVN kereskedelmi televízió egyik vezető hírévé lépett elő. A leleplező képek gúnyoros körítéssel szinte minden lengyel lapban megjelentek, a legnagyobb terjedelemben természetesen a Super Express című bulvárlapban.


Baráti gesztus, erotika nélkül


Ellenzéki képviselők kapva kaptak az alkalmon, hiszen Iwinski a vezető kormányerő, a Baloldali Demokratikus Szövetség illusztris képviselője. "Elvárjuk, hogy vizsgálja ki az ügyet a női egyenjogúsággal foglalkozó kormánybiztos, és állapítsa meg, nem történt-e szexuális molesztálás" - mondta a Radio Zet kereskedelmi rádióban Wieslaw Walendziak, a jobboldali ellenzéki Jog és Igazságosság egyik vezetője.


Iwinski képtelenségnek minősítette a vádakat. Azt állította, hogy pusztán baráti gesztus volt, erotikus mellékzöngék nélkül. "Ez valami abszurd színjáték. Szokásom, hogy spontánul reagálok a dolgokra, hevesen gesztikulálok, a tolmács asszonnyal pedig régi ismerősök vagyunk, ráadásul az eset nyilvános helyen történt" - mondta.


Spontán megnyilvánulás


"Sem a tolmácsnő, sem a feleségem nem tett szemrehányást a dolog miatt. Megígérem, hogy a jövőben uralkodni fogok a gesztusaimon és spontán megnyilvánulásaimon. Mintaszerűen fogok viselkedni, mint Brezsnyev vagy Szuszlov" - tette hozzá. Magda Fitas, a tolmácsnő is abszurd helyzetről beszélt, szerinte az egész dolgot felfújta a média. A képek tanúsága szerint viszont meglehetősen egyértelműen igyekezett elhárítani a mohó államtitkári kezet.


Mindenesetre már Kwasniewski elnök is megszólalt az ügyben. Azt javasolta minden közhivatalnoknak, igyekezzenek kerülni a félreérthető kézmozdulatokat, mégha azok "spontán megnyilvánulásokból erednek is".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?