Szétszedték Bugárt a kommentelők

Pozsony |

<p>Szinte felrobbantak a szlovák hírportálok internetes oldalai, miután Bugár Béla, a Híd elnöke szombaton este élő adásban bejelentette, hogy elfogadja a meghívást, és részt vesz a Smer kormányalakítási tárgyalásain.</p>

Ezután Andrej Danko, az SNS elnöke megdicsérte őt, mondván, Bugár kompromisszumkereső politikus, és a Szlovák Nemzeti Pártnak a Smerrel, valamint a Híddal lenne a legkevesebb gondja az együttműködés terén.

A szlovák kommentelők a Facebookon sem kímélték a Híd elnökét. Minden elkeseredettségüket Bugár nyakába zúdították, szembesítve őt választások előtti ígéreteivel, és március 8-i kijelentésével, hogy nem tárgyal a Smerrel. Egyes hozzászólók szerint éppen ez a lépés okozza majd, hogy Marián Kotleba pártja még jobban megerősödik. Sokan sajnálkoztak, hogy rá szavaztak, árulónak, Júdásnak nevezték, például a Híd választási óriásplakátján álló egyik szlogenre hivatkozva: „El tud képzelni egy Fico-nélküli kormányt? Mi igen!”.

Az egyik visszatérő kérdés az volt, vajon a Híd „hogyan akarja megelőzni a szélsőségesek további erősödését, amikor épp most döntötte el, hogy azt fogja támogatni, ami itt négy évig volt”.

A Denník N bloggere, Marián Letko szerint Bugár ezzel politikai öngyilkosságot követett el, „ de már unja az ellenzéki padsorokban való üldögélést, fáradt és öreg”. A szerző szerint már csak abban reménykedhet, hogy tényleg összeáll a Smer–SNS–Híd–Sieť-kormánkoa-líció.

„Ezek után egy előrehozott választásokat nem élne túl a pártja. Kérdés, hogy túlélheti-e a Smerrel való kormányzást. A Smer nem bánik kesztyűs kézzel a koalíciós partnereivel, egy szempillantás alatt eltünteti azt, akire már nincs szükség. Meggyőződhetett erről a HZDS és az SNS is, és most pontosan ez vár a Hídra. De bárhogy lesz is, egy biztos: Béla befejezte” – írta a Denník N. (pluska, denníkn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?